| |
A HÁZINYÚL-PRÉM KIKÉSZÍTÉSE
A házinyúl egyik leghasznosabb háziállat, hogyha azzal odaadással foglalkozunk. Hasznát vehetjük húsának és a prémjének egyaránt. Mind a kettőt magunk értékesíthetjük úgy, hogy ebből az igénytelen, de rendkívül szapora állatból nem is sejtett jövedelmet hozhatunk ki. A házinyúl húsának az értékesítése nemcsak abból áll, hogy az ember eszi és ezzel pótolja egész húsfogyasztását. Ez is értékesítési mód, mert a házinyúl húsa rendkívül finom, ízletes eledel, attól eltekintve, hogy kissé száraz.
De bármennyi házinyúlhús állana is rendelkezésünkre, akkor sem szabad megijedni. Persze, ezt nem esszük meg mind, hanem megetetjük kacsákkal. Tudjuk, hogy a kacsa felnőttebb korában leginkább rovarevő állat, ezért úszkál állandóan a vízen. A kacsák a házinyulaknak összedarabolt, összedarált húsával, csontjával, ha azt esetleg egy kis korpával, darával keverjük, nagyszerűen felnevelhetők. És éppen az ilyen nevelés útján fejlődik ki az úgynevezett „etetett" kacsa, tehát se nem sovány, se nem túlhízott, hanem közepes jóltáplált állat, amit a külföldi piac, Svájc, Anglia és a többiek a legnagyobb előszeretettel vásárolnak. Száz és száz házinyulat tarthatunk tehát, annak arányában megfelelő kacsatenyésztést rendezhetünk be és akkor a házinyúl, ez a szapora állat a kacsaeladásnál igen jól értékesül.
Ugyanakkor, midőn húsát is felhasználtuk, prémjét is hasznosíthatjuk. Fontos, hogy ennek a kikészítésénél vigyázzunk. Menjünk sorra a házinyúlprém kikészítésében.
A nyúzásnál a hátsó lábak belső oldalán a bőrt felvágjuk, a sarokcsonttól egyvonalban a végbélnyílásig; a sarokcsontnál a bőrt körben is átvágjuk: a két hátsó lábat lenyúzzuk, vigyázva arra, hogy a farkat is kihúzzuk bőréből. Ezután hátsó lábánál fogva szegre akasztjuk az állatot, a bőrt mindkét kezünkkel óvatosan húzzuk lefelé, az első lábakat bokáig kifordítjuk, s ott átvágjuk. A kést inkább csak a fej nyúzása közben használjuk, mert a bőr minőségét rontja, ha azt bevágjuk vagy beszakítjuk: a fejbőrt is egészen lenyúzzuk. Íly módon a nyúl testét valósággal, kiugrasztjuk" a bőréből. Nyúzás után alaposan megtisztítjuk a bőrt. Húscafatot, zsírt, vért nem hagyunk rajta sehol sem és egy cseppet sem, ezeket kés fokával, vagy nem éles késsel könnyen levakarhatjuk a bőrről. Ha a bőr tiszta, megfelelő nagyságú, egyik végén kissé keskenyebb, gyalult deszkára feszítjük. A deszkát a kifordított bőrbe dugjuk, így szőrös fele fekszik a deszkán, míg húsos fele kívül van. A fejbőr szélét a feszítődeszka keskenyebb végéhez néhány szeggel odatűzzük, ezután a bőrt jól hátra húzzuk, kifeszítjük, hogy sehol ráncot nevessen és néhány szeggel a bőr hátsó szélén is megerősítjük. A mellső láb lelógó bőrébe pálcát dugunk, s úgy állítjuk, hogy ne feküdjön rá a bőrre. így eltesszük száradni szellős, árnyékos helyre. Szalmával ne tömjük ki a bőrt, mert szaunával sohasem lehet úgy kitömni, hogy ráncot nevessen. A ráncos bőr megpálik, s ilyen helyen cserzés közben kihull a szőr. De kihull akkor is, ha napon vagy tűz mellett túl gyorsan szárítjuk meg a bőrt. Az ilyen szűcsmunkára nem alkalmas.
A szűcsárunak jó házinyúlbőr elég nagy, egyenletesen tömött és elég hosszú szőrű, ezenkívül a szőre ruganyos, vagy is ha a bundát visszafelé simogatjuk a szőr azonnal eredeti helyébe ugrik vissza. Ilyen a tíz hónaposnál idősebb nyúl november-januári bundája. De az őszi és tavaszi nyúlbőrt is nagyon meg kell nézni. Ha a bőr húsos oldala fekete foltos, a fekete folt elárulja, hogy a folt helyén még nem tökéletes a bunda, ott még a vedlés nem fejeződött be. A nyári nyúlbőr nem sokat ér.
A bőröket szellős helyre akasztjuk és hetenként-kéthetenként kis pálcával alaposan kiporoljuk. így nem esik bele a féreg. Az így kikészített bőrt jó áron veszi meg a szűcs. De feldolgozhatjuk magunk is.
Házi használatra nyúzás után a hasán hosszában végighasítjuk a bőrt, mert így könnyebb egy deszkalapra úgy kifeszíteni, hogy ráncot ne vessen. De még feszítés előtt szappanos vízben úgy kimossuk a bőrt, mint a rongyot, hadd legyen a szőre is tiszta. Aztán száraz fűrészporba hengergetjük és addig dörzsöljük fürészporral a szőrt,míg meg nem szárad. Ezután kifeszítjük s így kívül-belül tökéletesen tisztán szárítjuk meg. Ha elég száraz a bőr, pácot csinálunk. 10 1. vízbe egy kiló kálitimsót és félkiló konyhasót; ha minden feloldódott, kész a pác. A kifeszített és száraz bőr húsos oldalát langyos páccal két napon át reggel és este bekenjük. Ezután a bőrt egy hónapig érlelni hagyjuk. Persze, az így cserzett bőr még merev és érdes. Egy hónap múltán a cserzett bőrt elővesszük, nedves fűrészporba temetjük, ahol megpuhul. Ha már annyira puha, hogy ha jutásnál nem törik, akkor húsos oldalát, egy régi fürészdarab nem éles, nem hegyes, de fogas felével kapargatjuk. Ha jól lekapartuk, s a cafatokat is leszedtük a bőrről, máris hajlékony lesz. A mestergerendára egy darab szárító kötelet kötünk, mint egy hinta kötelet, ebbe a kötélhurokba akasztjuk a két marokra fogott bőrt és addig húzgáljuk benne jó erősen, míg mindem keménysége ki nem törik. Aztán még egyszer megkapargatjuk és kész.
A nyári prémből, különösen az öreg kannyúl, de az öreg nőstény-nyúl bőréből is elég erős szíjat csinálhatunk. Csakhogy ez esetben előbb szőrteleníteni kell a bőrt. A lenyúzott, megtisztított bőrt vízbevetjük és napjában többször megnézzük. Ha a szőr meglazult, kivesszük a vízből és a szőröket egy kés fokával a bőrről letaszítjuk. A szőrtelenített, jól kimosott és kicsavart bőrt a már ismert pácba tesszük. Két-három nap alatt (egy kis tapasztalat kell a dologhoz), szívós, szilárd bőrt kapunk, amely sok mindenfélére alkalmas. Ostorszíjat, bőrkötényt, bocskort csinálhatunk belőle, szalagokra vágva összefonhatjuk, hogy erősebb legyen. Persze, a cserzett bőrt ez esetben is ki kell törni.
A timsós cserzésű bőr vízzel szemben nem nagyon ellenálló, mert ha víz éri, ismét merev lesz és akkor hamar törik. De ezen a bajon lehet segíteni, a kész prémbőrök belső oldalát vazelinnel vékonyán bekenjük; a szíjnak, egyébnek cserzett kész bőröket pedig faggyúval kenjük be alaposan. így az esőt, vizet is állja.
| |