| |
Pince mutatja helyét
„Régi történet és van hitele:
Az ember, aki ó-kutba esett,
Sokáig nézte kitartóan, merőn
feje felett a csillagos eget".
Reményik Sándor
Amikor a dombok között kanyargó vonat megáll az andocsi vasúti megállóhelyen, kevesen tudják, hogy Toldi-pusztán vagyunk. Ez a föld Nagy Lajos királyunk uralkodása idején Kistoldi György és Péter ősi birtoka volt.
Ne tévessz - meg bennünket a hasonlóság: az ugyanekkor élt, és Arany János által megénekelt Toldi testvérek Biharban voltak birtokosok. Igaz, egy azonosság volt a két család között: mindegyik hamarosan kihalt.
A somogyi Told másról nevezetes. Itt állt egykoron a pálosok egyik leghíresebb kolostora, ez a rend a legismertebb magyar alapítású szerzetesrend. Fénykorukban 192 kolostorral rendelkeztek, ebből 131 hazánkban épült. II. József feloszlatja a rendet. így válik a pálosok központjává a lengyelországi Czestochova. A toldi monostor elődjét akkor alapították, amikor ezt a lengyel kolostort. Told vikariatusi, vagyis helynökségi ranggal bírt. Nemcsak a környező somogyi kolostorokat (Balatonszemes, Somogydöröcske, Pogányszentpéter, Kaposszerdahely, Nagyszakácsi, Somogyvámos) irányította, hanem fennhatósága messze kiterjedt. A Tolna városában lévő perjelség is hozzá tartozott.
Térjünk vissza a vasúti megállóhelyekhez. A temető fölötti dombon öreg fák közül kivillannak egy majd másfélszáz éves tiszttartó lakás falai. Ha ötszáz évvel ezelőtt érkeztünk volna ide, egy szép nagy rendházat, a hozzátartozó templommal, látnánk a helyén. Nem messze tőlük gazdasági épületek, ólak, csűrök, istállók.
...Szép augusztusi nap van. Csend borul a tájra. Menjünk közelebb, s a vastag tölgyfakapun át lépjünk be az épületbe. Minden kihalt. Távolról halk edényzörgés hallatszik. A hang irányába haladva tágas terembe jutunk. Egy hatalmas asztalt fehércsuhás férfiak ülnek körül. Előttük sült kappan és kenyér. Szerencsére véget ért már a böjti időszak, s ritkábban kell a halászoknak a zsákmányt ideszállítaniuk a Balaton melletti Pereshegy és a Sión levő Sártó halászó helyeiről. Néhány szerzetes szolgálja ki a társait. Egyikük bort tölt az egyszerű kupákba. Rég elmúlt már az az idő, amikor csak az esti imádság előtt nyílt erre alkalmuk. Ma már a kolostornak nagy szőlei vannak a legjobban termő vidékeken. Az asztalfőn a perjel ül. Nagy gond nehezedik a vállára. Az ő feladata irányítani a klastromot, ruhával, élelemmel látni el a barátokat, vigyázni arra, hogy a szigorú szabályokat mindenki betartsa. Aki a rendbe került, annak le kell mondani a világi örömökről, csak Istennek szentelheti életét. Nézzünk néhányat a szigorú regulákból: világiak meghívását nem fogadhatják el engedély nélkül. Ha valakinek rokonai, barátai ruhát akarnak ajándékozni, azt sem fogadhatja el engedély nélkül. Aki meg nem engedett tárgyak tulajdonosa, negyven napig böjtöljön kenyéren és vízen. Kísérő nélkül senki sem mehet haza. Ha valaki az engedélyezett időn túl érkezik vissza, három napig kenyéren és vízen böjtöljön. Ha ajándékozott, kapott, kölcsönzött, vagy eladott valamit a perjel engedélye nélkül, keményen fenyítsék meg.
Az asztalfőn ülő tisztes férfiú halkan megszólal, a többiek csendben lesik szavait. Étkezés alatt a perjelen kívül senki sem beszélhet, ez is előírás. Hallgassunk oda, miről is szól - Ezért szokta mondani néhai Miklós rendfőnök a pénz után futkozóknak: „Maradj a kolostorban, látogasd a templomot, hogy éjjel és nappal sirathasd bűneidet. Nem sokáig kell várnod, ha szereted a földet, hamar kaphatsz belőle, alattad fölötted és benned van, mert por vagy és visszatérsz a porba".
Az elöljáró elhallgat, csend telepszik közéjük. A fülekben még ott csengenek a feddő szavak akkor is, amikor befejeződik az étkezés. A barátok fölállnak, és zsoltárt énekelve átvonulnak a templomba: „Könyörülj rajtam Istenem..." Hangjukat tompán verik vissza a vastag falak.
Míg halkan folyik az ájtatoskodás, pillantsunk körül. A gótikus szentegyház nevezetessége a XII. századból való, fából készült Boldogasszony szobor áll a főhelyen. Nemcsak értéke miatt állították ide, hanem azért is, mert a kolostort a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték föl. A míves ablakokon beszűrődő fény megpihen a Szent Péter oltára előtt térdelő fehércsuhás alakokon. Kötelességüket teljesítik, hisz Torvaji Ugrin László és János olyan feltétellel ajándékozta rendházuknak szebényi birtokukat, hogy naponként misét mondanak ezen oltár előtt.
Odébb a szintén szépen faragott Szent Margit és Szent Katalin oltárnál épült sírboltban Somogy leggazdagabb famíliájának, a Fajszy családnak a tagjai nyugszanak. A másik finom mívű oltár előtt is kriptát találhatunk. A templomban helyezték örök nyugalomba az alapítót: Zámbó Miklós urat. Természetesen ide temetkeznek a barátok is.
Közben véget ért a szertartás. A remeték celláikba vonultak. Egy idősebb testvér és egy novícius azonban nem követi példájukat, hanem a kolostor kerengőjében sétálgatnak. Az ifjú próbaidejét tölti, ha megfelel, felveszik őt is a szerzetesek közé. Az idősebbet bízták meg tanításával. Most mégsem a vallásról beszélgetnek. A fiatal a klastrom történetére kíváncsi. Érdekli, hogyan lett a megye legnagyobb, legszebb pálos kolostorává a toldi rendház. A mester rövid szünet után mesélni kezd:
„Nehéz idők jártak az Úr 1384-ik esztendejében. Lajos magyar és lengyel király két éve halott már. Leánya, Mária királynő irányítja az országot. A nagybirtokosok elégedetlenkednek, veszekszenek a király személyét illetően, hatalmaskodnak. A királynő tárnokmestere Mezőlaki Zámbó Miklós belefáradva az udvari intrikákba, saját lelki nyugalmának biztosítására egy kicsi somogyi településen, Toldon megalapítja a Boldogságos Szűz Mária kolostort a pálos rend számára. Csendes, nyugodt helyen, itt az erdőben a Kőrises-víz mocsaras területéből kiemelkedő lankásdomb tetején kezdtek hozzá a nagy munkához. Erdőt irtottak, téglát égettek, köveket faragtak lázas szorgalommal éveken át. A közeli Kis-Bát monostorból, melyet két évvel korábban alapított, hívta ide Miklós úr eleinket. Ez a terület alkalmasabb volt a megtelepedésre, mint az előző.
Itt ugyanis elegendő szántót és rétet is tudott adni nekünk a megélhetéshez. Nemcsak Toldot kaptuk meg, hanem a szomszédos Kígyósháza földjét is. A birtokhatárokat testvéreink a nemesekkel együtt ősi szokás szerint ruhában, mezítláb, fejük fölé rögöt emelve jelölték meg. Miklós úr bőkezűen gondoskodott a kolostorról. 1392-ben két Gamás nevű birtokát adta nekünk végrendeletében, pedig igen nagy összeget, 2000,- Ft-ot hagyott a toldi rendházra. Igaz, ezt az özvegy nem akarta kifizetni, s így a rendfőnök, Gergely testvér, kénytelen volt tiltakozni a budai káptalannál. - tette hozzá ironikusan a barát. Kolostorunk lassan gyarapodni kezdett, a megye nemeseinek kegyes adományai által. 1417-ben Zichy Dömötör özvegye Zicsben a híres Weregd hegyen lévő szőlőjét, melyet férje élethossziglan hagyott rá, s halála után a rendházunknak adta, öregsége miatt művelni nem tudta, így még életében 40 újveretű forintért átengedte nekünk. Azért ragaszkodott az újveretű pénzhez, mert Zsigmond királyunk nagy pénzrontó volt, s ebben az évben valamely véletlen folytán jobb pénzt bocsátott ki. Tizenegy évvel később Ganai Bertalan fia János a Ganhegyen levő Arkws nevű szőlejét adományozta klastromunknak. Legnagyobb jótevőnk, kinek tiszteletére napi két misét is mondunk, Marcali János. A hatalmas úr somogyi főispán, királyi főajtónálló volt. 1457-ben V. László király halálának idején az ideiglenes kormányt alkotó országnagyok sorába választották. Szerette rendünket és bőkezűen támogatta a monostorunkat. 1449-ben Nezde, Keszthely, Szólád között szántót, Fejérkő vára előtt egy 50 holdnyi erdőt, egy rétet s a Balatonnál Pereshegy határában egy halászóhelyet ajándékozott nekünk. Egy évvel később Maros (Siómaros) déli részén levő malmai közül egy kétkerekűt adott nekünk. Két esztendő múlva 500 Ft fejében zálogba adta három malmát Jut és Maros között. Az utóbbi két adománylevelet Hunyadi János kormányzó adta ki. Mindkettőt - sok más oklevéllel együtt - itt a kolostorban őrizzük.
Az ifjúnak eszébe jutott az a hatalmas farácsos ajtajú tölgyfa könyvesszekrény, melyet egyszer már látott az egyik terem sarkában. Azt tudja, hogy itt található az eredeti alapító oklevél is. Nevelője szavai térítették vissza gondolatait.
Andocson levő birtokát szintén 500,- Ft-ért adta zálogba nekünk. A malmok hamarosan végleg a mieink lettek. Most is itt őrlik gabonánkat. Tőlünk egynapi járóföldre találhatóak a Sió folyón. Nagy társzekerekkel szállítják a lisztet onnan kolostorunk raktárába. Van rendházunknak egy nagy összefüggő birtoka több napi járásra délre, Szigetvár szomszédságában, a patai uradalom. Ezt szintén Marcali János úr adományozta még 1455-ben. 1481-ben Verőcei Pál szabadi plébános hagyott a kolostornak érette mondandó heti négy miséért 100 ménesbeli lovat és két szőlőt.
- Honnan lehetett egy plébánosnak ennyi lova? - ötlött föl a fiatalban a gondolat. Megkérdezni azonban nem merte, hisz nem illett az idősebb szavába vágni. A kíváncsiság különben sem sorolható az erények közé. Megpróbált mesterére figyelni, aki a pontos adatok egész sorát idézte fejből. Egyre nehezebben sikerült azonban összpontosítania. Azt még hallotta, amikor a monostor szárszói, kisberényi, szőlősi, szentmiklósi, igali szőllejéről volt szó. 1457-ben Verös Balázs úgy végrendelkezik, hogy a Csabán levő Rwsamal szőlőből felesége egy csöbör bort adjon... - Aztán fülében összefolytak a hangok. Gondolatai szabadon kalandoztak. Már érti, miért ilyen gazdag ez a kolostor... Szeretne ő is idővel sokat tudni, mint mestere... De jó volna belenézni abba az ódon könyvszekrénybe...!
Hagyjuk ábrándjaiba merülni. Szerencsére nem lát a jövőbe, így nem tudja, mire vágyai teljesülnek, a rendjének megbecsült tagja lesz, elpusztul kedves kolostora.
Budát 1541-ben elfoglalja a török. Ezután megyénket is gyakrabban érik az oszmán rabló hadjáratok. 1542 nyarán a toldi rendházat is felperzselik. A martalócok elvonulása után azonnal nekiláttak az épületek lakhatóvá tételéhez. Úgy látszik, a károk nem voltak nagyok, ugyanis a dúlás után pár héttel Péter bajcsi vikárius jelzi, hogy a Toldi kolostorba költözik. Nyugalma azonban már nem lesz ennek a vidéknek. 1550 körül Koppány török kézre kerül, állandósul az oszmán jelenlét vidékünkön. 1555-ben Tojgun basa sorra foglalja el a somogyi végvárakat, Kaposvárt, Koroknát, Babócsát. Így megyénk nagy részét meghódítja. Ez megpecsételte a kolostor sorsát is. A finoman faragott, festett gótikus szárnyas oltárokból semmi sem maradt. Azaz mégis... Három szobrocskát, Szűz Máriáét, Szent Katalinét és Szent Dorottyáét a szomszédos Andocs templomába vitték. Mária hársfából készült szobra teszi híressé később a települést. Már a hódoltság idején megemlékeznek róla.
A csodatévő szent fába faragott képmása bár túlélte a pusztítást, a kolostort és lakóit nem tudta megmenteni. A testvéreket vagy megölték, vagy elmenekültek. Egy szerzetes azonban beköltözött a komor romok közé. A toronyban rendezte be igénytelen szállását. Lehet, hogy épp ő mentette meg annak idején az enyészettől a gótikus szárnyas oltárok három figuráját. A tető nélküli, csonkán az ég felé nyúló falak közt tengette életét. A hanyatló rend pusztuló kolostorában bolyongó piszkosszürke csuhás alakot nagy tisztelet övezte. Emlékét majd 200 évig őrizte a nép. A toldi kolostor hatalmas romjai több mint 300 esztendeig dacolnak az idővel. A török kiűzése után bár a pálosok visszakövetelik, de a császár a veszprémi püspöknek juttatja. 1812-ben nemcsak a rendház tekintélyes maradványait említik meg, hanem azt is, hogy „tornya még ma is épségben fennáll, s láthatók benne az egészen a harangok helyéig vezető kőlépcsők." 1864-ben a püspökség karádi uradalma a romokat lebontatja és a kolostor pincéjére tisztilakot és gazdasági épületet emeltet.
Századunk közepén állami tulajdonba kerül, s állami gazdasági központ lesz belőle, több mint harminc esztendeig. Irodák, gazdasági épületek készültek. A 90-es évek elején felszámolták az állami gazdaságot. Azóta újra az enyészetnek indult minden. Gaz, betört ablakok, vandál pusztítás nyomai fogadják az idetévedő embert. Elvittek mindent, ami mozdítható. Erre a sorsra jutottak az épület sarkaiba befalazott díszes, faragott kövek is. Minden eltűnt, ami az egykori dicső múltra utalt. Csak a pince maradt. Sötét torka üresen ásít. A föld alatt járva tapogatózunk a félhomályban. A gyertya fénye el-elbóbiskol. Megbotlunk néha egy-egy kődarabban. Újra a napfényre jutva káprázik szemünk pár másodpercig. Talán ilyen káprázat volt mindaz, amit az írásos és tárgyi emlékek segítségével fölelevenítettünk. Eszünkbe villan még, hogy a szomszéd falu kegytemplomának boltívei alatt egy ötszáz éves szobor ábrándos tekintettel néz le ránk, a kétezredik év felé rohanó emberekre.
Éles fütty töri meg a csendet. A távoli halk zakatolás egyre erősödik, majd feltűnik a kis vonat.
TÓTH TIBOR
 |
| |