|
|
|
Közeleg államiságunk fennállásának ezer esztendős ünnepe. Somogy megye jelentősebb településein, így Tabon is keresik az István királyhoz, a későbbi szenthez visszanyúló történelmi gyökereket. A hagyományos Koppány és István összeütközésen kívül mi fűz bennünket István király államszervező tevékenységéhez? Milyen történelmi források vagy emlékek találhatók még róla Somogyban? Egyáltalán mit tudhatunk ezekről a somogyi eseményekről? Mi maradhatott meg róluk például Tab vonatkozásában? Fontos lehet ezekről a kérdésekről egy rövid történeti számvetést elkészíteni. Tudjuk, hogy még az ilyen hihetetlenül fontos eseményről és a vele kapcsolatos tettekről alig-alig maradtak fenn írásos feljegyzések, illetőleg biztosnak mondható összefoglalások. Örülnünk kell tehát a legkisebb emléknek vagy forrásnak, mint például a győztesek oldalán megjelenő új birtokos rétegnek a helynévi anyagban való jelentkezésének. Somogyban Koppány legyőzése után az István király oldalán harcoló németek, valamint a letelepített új katonáskodók: a besenyők, a berények, az oszlár, a nádor és más népek települései őrződtek meg a helységnevekben. Például magának Tabnak, 1211-ben Thob-nak az alapjául szolgáló személyneve is talán a német Theobald személynévből alakult ki. A Tobald-Tabald-Tabód személynévnek a rövidüléses, becéző alakjaként jelent meg. Ez a Theobald lehetett az első jelentősebb birtokosa, akinek a neve később Tibold-ként egy híres somogyi nemzetség neveként is fennmaradt. Mégis ki lehetett ez a Theohald vagy Tibold? Mit őriznek meg róla a történelmi források?
Tab vonatkozásában egy kicsit részletesebben tárgyaljuk azokat. Már a magyar nemzetségek történetét feldolgozó Karácsonyi János Tibolch, Tybold, Tybold báni, Thiboldi címszó alatt a következőket szerepelteti: „Kézai szerint egyike legrégibb jövevény nemzetségeinknek, mert őse," Graun (Szürke?) Tibold ispán, még Gyécse fejedelem idejében költözött be állítólag Németország, Deuchunbant" nevű részéből, Fanberg vagy Samberg nevű városból. Némelyeket közülük Kézai idejében egyszerűen Craunoknak hívtak, másokat főhelyükről Babócsayaknak.
Sörös Pongrác feldolgozásában pedig a következő szerepel: Erről a Tibold nemzetségről, illetve őseiről Kézai azt írja, hogy „jőve aztán Géza vezérhez Tibold fanbergi gróf, akit Gráf Tiboldnak hívtak. Ahonnan némelyeket azon nemzetségből máig egyszerűen Graun-nak hívnak. Ettől származnak a Babocsaiak." Itt a Graun tulajdonképpen Gravn, Grafn névnek ejtendő, amely magyaros alakban Gráb névvé, majd Garáb-bá lett, csak úgy, mint a Graaf-ből Geréb keletkezett. A névadó család tehát megvolna, s tekintve, hogy 1093, s 1094 közt Somogy megyének Gráb az ispánja.
Csánki Dezső a Somogy Vármegye című kötetben azt írja, hogy „legmesszebbre nyúló történeti hagyománya van a negyedik törzsökös nemzetségnek, a Tibold-nemnek, mely Kézai szerint még Géza fejedelem idejében költözött be. Korán szerezhette a Dráva menti birtokokat, s ezek központját Babócsát, ahol Szent Miklós tiszteletére bencésmonostort emelt. Már 1231-ben nagy vagyonnal rendelkezik: első ismert ősének Bodornak fiai: Jakab, Kozma, Pethe, Tamás, Bodor és Tibold, ekkor 27 Dráván inneni (tán mind Somogy vármegyei) helységben, köztük Babócsa, Tarnóta, Komlósd, Péterhida, Bol-hó, Zabod és az ennek környékén lévő falvakon osztoznak. Hozzájuk tartozik a Siófok környéki Som és (az eltűnt) Kapurév. A nemzetség legkiválóbb tagja Tibold volt (1231-1269 közt két ily nevű tag élt), aki báni méltóságot töltött be. A nemzetség, melynek a Babócsán birtokos ágát Babócsaiaknak is nevezték, a XIV. század közepén megszűnt Somogyban birtokos lenni."
Wetner Mór pedig a következőt tudja a Tibold nemzetségről: a legelőkelőbb családok eredetét annyira kikutató Keszői Simon mondja: „akkor jőve aztán Gyeics vezérhez Tibold Fanbergi Gróf, kit Gráf Tiboldnak hívtak. Ahonnan némelyeket azon nemzetségből máig egyszerűen Graunnak hívtak. Ettől származnak a Babocsaiak. Ezek ugyanis Deuchunlantból (Deutschenland) valók". A Budai Krónikában és Thuróczinál e Tihold „Sembergi" gróf."
Hóman Bálint szerint: „Koppány elesett. Vagyonát elkobozták, birtokaiból István a pannonhalmi monostort és kiválóbb vitézeit -köztük Fanbergi Tiboldot - adományozta meg. A somogyi tartomány minden terménye és állatszaporulata után tizedet, s ezenfelül több falut, sok népet a pannonhalmi bencés monostor, Szent Márton egyháza kapott, kinek nevével István hadai harcba indultak.
Bizonyára e vidéken kapott földet a Koppány leverése és birtokainak elkobzása óta Somogy megyében birtokos Fanbergi Tibold is, míg Géza többi idegen híve, így a bajor Wasserburgi Vencellin és a Gizellával jött Hermann a nyugati gyepű mentén, a későbbi Zala és Vas megyék területén kaptak birtokot." Másutt ugyancsak Hóman írja: „Endre öccse életére tört, mire Béla feleségét hét gyermekével Lengyelországba vitte, s onnét 1060 őszén tizenöt-tizenhat éves fiával, Gézával és felesége unokaöccsétől, II. Merész Boleszlávtól (1058-1079) kapott lengyel segítőcsapatokkal tért vissza. Ezalatt a királynét, két fiát és a kis menyasszonyt a családi kincsekkel Tibold ispán Ausztriába, Melk városába kísérte, s a császárné nagy sereget küldött Endre támogatására. A cseh herceg elmaradt, mert a lengyelek kikezdték határait, de eljött Ernő osztrák őrgróf, Eppo zeitzi püspök, Vilmos meisseni őrgróf a bajorok, szászok és Thüringiek seregével. Hozzájuk csatlakozták Endre német hívei, köztük Potho gróf és a királyi zászlóaljak." Viszont ugyancsak nála szerepel: „környezetében, mint Péter körül másodszori trónfoglalása után, csupa idegent találunk. A Péter korában bevándorolt Gut fia Vid bácsi ispán, a hagyomány szerint Salamon rossz szelleme, vejével Éliással, a bajor földről udvarába menekült s az 1060-1063. évi harcban nagy szerepet vivő Potho nádor, kit a későbbi krónikás Otho néven emleget, a cseh földről jött Bogát fia Radován nádor, Szent István németjeinek Endre és fia oldalán végig kitartó ivadékai: Ják-nembeli Márton ispán fiával, a „bátor" Opossal és Tibold ispán, az anyakirályné rokonának látszó Szvato-pluk és a német udvari sereget vezérlő Markvart, egytől-egyig elkeseredett ellenségei voltak az őket egykor száműzetésbe kényszerítő Béla fiainak."
Mályusz Elemér úgy tudja, hogy a Tibold nemzetségét pedig a Theobald név német jellegén kívül Kézai megjegyzése, hogy a bevándorló őst Gráf Tiboldnak hívták, most ut-dai Vandeuchumlant-iak (von Deutschland), egyeseket közülük egyszerűen csak Gráfoknak neveznek. A nemzetségős kultuszának szívósságára jellemző, hogy a XIII. századi tagok között még mindig vannak Tibold nevűek. Visszakövetkeztetve joggal tehető fel, hogy az a Tibold comes, aki 1060-ban elkísérte I. Endre királynak Ausztriába menekülő családját, szintén ebből a nemzetségből származott, csakúgy az 1111 -1113-ban somogyi ispán gyanánt szereplő Theobald is.
Györffy György 1977-ben írja a Tiboldokról: „hogy végül több irányú történeti vizsgálódás alapján ítélhetünk egyes nemzetségeket az államszervezés után beköltözötteknek. Ákos mester például a Babócsaiakat a XII. században beköltözött nagybirtokosok között sorolja fel. Kézai szerint viszont ősük, Tibold comes, „akit grav-nak mondtak", Géza fejedelem idejében vándorolt be. Valójában Tiedbald comes 1060 körül I. Endre udvaronca volt, ő közvetített közte és IV. Henrik között. Végül - a Babócsát is feldolgozó - Jankovits Bésán Dénes régész szerint: „a Tibold nemzetség kétségtelenül német eredetű, hazánkba kerülésének idejét és módját homály fedi. Kétségtelenül ők alapították a babócsai Szt. Miklós apátságot, amely így nemzetségi monostornak tekinthető, a zselicszentjakabihoz hasonlóan. Ahogy a nemzetség eredete sem tisztázott, úgy kihalásának körülményei sem teljesen ismertek. A babócsai terület, mely egészben maradt, 1369-ben már nem az övék, és birtokosait újra csupán 1395-től tudjuk folyamatosan követni."
A biztos forráskritikát végül Mályusz Elemér végzi el, amikor az V. István kori gestánál megállapítja, hogy a „közbeeső (51.) fejezet sajátságosán szűkszavú: „Forum verő (generyt) qui dicuntur de Babocha (Boiotha), de Somberg descendit in Pannoniam." Még azt is, hogy a Tibold nemzetségről van itt szó, Kézai segítségét igénybe véve lehet megállapítani. A dicső ősökre való hivatkozás elmaradása már Kézainak feltűnt, s a maga módján igyekezett pótolni a hiányt. A Samberg név alapján a családnak Schaumburg nyugatnémet dinasztiaházzal való azonossága valószínűtlennek látszik. Inkább a felsőausztriai, Duna menti Schaumburg vára és a róla elnevezett grófi családra lehetne gondolnunk. Hóman Bálint - egyeztetés megkísérlése nélkül - a Kézainál olvasható Fanbergi megjelölést fogadja el, Pauler pedig Tanbergi Tiboldot mond. Ákos mester szűkszavúsága és előadásából a dicsérő jelzők elmaradása egyaránt azzal volna magyarázható, hogy Tibold bán, a nemzetség legkiemelkedőbb tagja, a közéletben nem játszott feltűnő szerepet." Ez a megállapítás erősen ellentmond a Wertner Mór által leírtaknak: „ismereteink mai állása szerint a legnagyobb valószínűség az mellett szól, feltéve, hogy a krónikás állítása valóságon alapszik, hogy ez esetben a bajor Schaumbur-gi dynasta-család egyik Tibold nevű tagjáról lehet szó, ki Gyécsa fejedelmünk idejében talán Gizella bajor herceg-leánnyal együtt Magyarországba jött és itt is maradt. „Tibold" (Tebald) különben nem más, mint a német „Theobald" vagy a francia Thibaut magyarosítása. Kétségkívüli dolog, hogy azon Tibold comes, aki 1060-ban I. András király családját, midőn az a Béla herceggel kiütött háború idejében Ausztriába menekült, elkísérte: ama bizonyos Tibold jövevénynek fia vagy unokája; valamint az is bizonyos, hogy az 1103-tól 111 3-ig szereplő Theobald nevű Somogy megyei főispán szintén e nemzetség tagja. „Ugyanő fokozza még a további ellentmondásokat, amikor bekapcsolja Tibolddal kapcsolatban a Gráf, Geréb, Garab személynevet. Hiszen részletesen kifejti, hogy „mindenekelőtt megjegyzendő, hogy Fanberg nevű helység jelenleg Németországban nincs, egy Samberg van azonban a poroszországi münsteri kerületben. A „Graun" szót maga Keszői, azt hiszem elég világosan magyarázza meg. Miután a német jövevény magát „Gráf Tiboidnak nevezte, átment e jelző az ő utódaira is, a magyarok is „Grafen"-nek nevezték őket; a „graun" nem a német „Grau" = szürke, hanem a „Grafen" írásmódja, amennyiben t.i az U betű V-nek veendő. Azt hiszem, hogy a „Grab-ból később a magyaros hangzású Gráb = Gara keresztnév keletkezett, mert az erdélyi „geréb" sem más, mint a német „Gráf" magyarosítása. Hóman Bálint viszont már Tibold mellett egy Garáb nevű somogyi ispánról is tud: „László király az egyházszervezésben és alapításoknál nagy szabadságban élt. A zágrábi püspökséget Ácsa esztergomi és Fábián bácsi érsekek, Kozma veszprémi püspök, Gyula nádorispán, Garáb somogyi ispán és más előkelők tanácsára alapította, s első püspökét saját káplánjaival: Fáncsikával és Koppánnyal-iktattatta méltóságába és birtokai élvezetébe." Györffy György az István királyról 1977-ben írott művében megjegyzi, hogy „mindössze az vethető fel, hogy számos Árpád-kori Garáb személy- és falunév, melyet első helyen a német gráf szóból magyaráznak, nem egy németből átvett magyar garáb „comes" közszó emléke-e (az erdélyi szászoktól a szót később geréb alakban vettük át), és a három XI. századi Buda királyi kiküldött neve mögött nem a germán bote-bodo, mis-sus, udvari kiküldött címe rejlik-e."
Összegezve az eddig felsorolt véleményeket megállapíthatjuk, hogy Tabot és nemzetségi központjuk, Babócsa környékét az államszervezésünk idején valószínűleg még Szent Istvántól kaphatta meg a Tibold nemzetség őse, aki Teobald-ként lehetett névadója a későbbi Tab településnek. Csánki Dezső szerint viszont már Géza fejedelem idején költözhettek be és korán szerezhették meg a somogyi birtokaikat is. Mások szerint Koppány leverése után kapta meg ez a Tibold a dél-somogyi birtokokat, de Siófok környékén és így Tabon is udvarháza lehetett. Későbbi vizsgálatunk szerint azonban nemcsak ő, hanem más német származású idegen, előkelő lovag telepedett le a Dél-Balaton ezen vidékén. Az 1040-60. között feltűnő Tiedbald comes I. Endre udvari embereként kísérte Ausztriába I. András feleségét, két fiát, illetőleg a német császár leányát, Juditot. Jelentős szerepét mutatja, hogy királya és a német császár, IV. Henrik között is ő közvetített.
A Tibold nemzetség tagjai között szerepelt 1111-1113-ban az a Theobald somogyi ispán, akinek közvetlen őse lehetett Szent László idejében élő Garáb somogyi ispán. A nemzetség XIII. században szereplő két tótországi bán tagja szintén a Tibold nevet viselte. A Kézainál és másutt is szereplő Gráf, Gráb és Garáb név a Tibold nemzetséghez mindenképpen kapcsolódott. Hiszen ez a Gráb, Garáb nevű tag lehetett az alapítója a Francavilla és a Szent Gergely szomszédságában, Grabovon lévő kolostornak. A kalocsai érsekség területére eső grabovai (ma Szerbia) bencés apátságnak, régi nevén garábi apátság és a bélai (ma Horvátország) bencés apátság szoros összeköttetésben volt a középkor folyamán a Tibold nemzetség babócsai bencés apátságával. Úgy tűnik tehát, hogy a Tibold nemzetség három XI-XII. századi kegyúri monostora lehetett a babócsai, a garábi és a bélai.
A forrásokból az derül ki, hogy ez a nemzetség a XI. században volt a hatalma csúcsán. Mályusz Elemér szerint a XIII. századra már „csupán" bánok voltak a Tiboldok között. így például az I. vagy II. Tibold (a sorrend nem pontos!) egy időben bán, mégpedig birtokaikból következtetve tótországi bán volt, s a nemzetséget róla gyakran Tibold bán nemének nevezik. Ez a báni cím sem takarhatott jelentéktelen rangot, hiszen Kristó Gyula így ír a bánokról: „a bán és a vajda a központtól távol óriási hatalmat szerveztek. A bán és a vajda legfőbb bírái voltak a Dráván túli és az erdélyi nemességnek, tőlük nem volt fellebbezés, holott Magyarországon a nemesek pereiben a királyi udvar bíróságai ítéltek. Hatáskörük kiterjedt a magyarországi főurak és főpapok Dráván túli és erdélyi birtokaira is. Amíg Magyarországon a megyék főispánját a király nevezte ki, és így ő is tartotta kezében, addig a Dráván túlon és Erdélyben a főispánokat a bán és a vajda familiáriusai sorából állított a megyék élére. A magyar megyék nemessége közgyűléseken maga választotta meg a szolgabíráit. A Dráván túlon és Erdélyben a bán és vajda elnöksége alatt valamennyi megyéjük nemessége egyetemlegesen választott minden megye számára szolgabírákat, de nem négyet, hanem csak kettőt megyénként. Ebből következően a tartományokban alacsonyabb szinten rekedt meg az ottani köznemesség önkormányzata. „Vagyis az erdélyi és a horvátszlavón nemesség sohasem a királyt látta maga előtt, hanem a vajdát, illetőleg a bánt. Ez vezette hadba, ez ítélt felette a törvénynapokon, a választások ennek ellenőrzése és jóváhagyása mellett mentek végbe, s ugyancsak az ő familiáriusai voltak a főispánok, a helyi közigazgatás vezetői.
Tab alapítója, első birtokosa és névadója tehát nem jelentéktelen hatalmat képviselt. Leszármazottai még a XIII. század első felében, az akkori 1231-es birtokosztálykor is igen jelentős birtokokkal rendelkeztek itt Somogyban. Ezek a különböző nagyságú birtoktömbök a Siófok környéki résztől Nagyatád vidékéig, illetőleg Babócsa vidékén, valamint Garáb és Béla birtokközpont, illetőleg bencés apátságaik környékén helyezkedtek el.
Az is nyilvánvalónak látszik, hogy a nemzetségős az államszervezés harcaiban szerezhette azokat a király, elsősorban a sorsdöntő harcokat vívó István király oldalán. Nem egyedüli volt azonban, aki ilyen jelentősebb birtokadománnyal rendelkezett, illetőleg tűnt fel a megkapott települések névadójaként. Nézzünk erre Somogyból néhány hasonló bizonyítékot!
Nyelvészeink, történészeink, régészeink szerint ezek a birtokokat kapott, idegenek államszervezéskor többnyire német lovagok, a királytól szerzett szállásföldeket a puszta személynevükkel vették birtokba. A középkorban igen divatos volt például a keresztény és idegen eredetű nevek, személynevek rövidült, becézett alakjának a használata. Az 1211-ben szereplő Thob, a későbbi Tab is így lehetett a Theobald, azaz Tibold német személynév becéző, rövidült formája. Éppen ezért elfogadhatjuk a Képes Krónika XIV. századi adatát, amelyben az szerepel, hogy: „In eodem autem prelio Welinus comes interfecit Cupan ducem et largissimis beneficiis a Beato Stephano, tune duce-, remuneratus est." Az ott szereplő Velinus gróf nyilvánvalóan megegyezik a Krónikák Wecelinus, Vecellinus, Vecelinus, Vencelinus, Vencellinus, Vencilinum említésével. Krónikáink szerint Pázmán, Vencellin is német vendég volt hazánkban. Nyelvészeinknek az a véleménye, hogy nevük szláv eredetű. A szláv Venceslav, a német Wenzeslaus a magyarban rövidült Vencel alakban honosodott meg. Zsolt Zsigmond Velény-ről írt dolgozatában Wencellinus-WelinusVelény-Velem-et egy személynek veszi. Az említett személy a Krónikák eseménytörténetében a következőképpen szerepel: ... „Kopány (Cupan) bátor és hatalmas" volt, azaz jelentős magyar haderővel is rendelkezett. Hogy céljait elérje, elsősorban Veszprémet vette ostrom alá, mivel ez időben Saroltu is ott tartózkodott.
Az életében is veszélyeztetett István nem tehetett mást, annak ellenére, hogy még ifjú volt, a páncélos fegyverzetű kísérettel is rendelkező német vendégekhez is fordult támogatásért, majd összehíva főnemeseit, Szent Márton hitvalló segítségét is kérve, sereget gyűjtött s annak élére a német származású Vencellint állította fővezérként ... Ezután az ellenség elébe ment. Koppány is felhagyott Veszprém ostromával s harcba bocsátkozott. Mindkét fél sokáig és bátran küzdött, de Szent István isteni segítséggel dicsőséges győzelmet aratott."
A XIV. századi Krónikák szerint: „Ugyanebben a csatában Velinus comes (Venceklinus) megölte Kopány vezért (Cupan ducem), amiért a fejedelmi méltóságot viselő István bőségesen megjutalmazta. „Györffy György és Kristó Gyula a szabolcsi földvár közelében fekvő Vencsellő nevű települést tartja a Vencellin nevét viselő településnek. Persze teljesen elképzelhetetlen, hogy a győztes István hálája a kormányzati központtól olyan távol eső föld adományozásával kimerült volna. Nyilván neki és az ugyancsak győztes kíséretének Somogyban, illetőleg a környéken is lehettek birtokai. Kiss Lajos nyelvész említi az ad sepulchrum Welen-t 1180-ból. Az utóbbi valószínűleg megegyezik a Zsolt Zsigmond által közölt Győr és Veszprém megyék határterületén lévő, a Gerence nevű víz Koppány felől lefolyó, végül pontosan a Marcalba torkoló részével, ahol 1086-ban egy bizonyos Welen-nek a sírját (sepulchrum Welen) (Velény) említik az oklevelek. Vagyis ennek a Velény-nek a sírja Győr és Veszprém megyék határterületén található. Krónikáink egy helyen azt is közlik, hogy Vencellinus fia Radi volt. Radi nemzette Miska-t, kinek fiai Kopany és Márton voltak. Ennek a Vencellin fia Radi-nak a birtoka lehetett a Lelléhez tartozó mai Rádpuszta. Itt is állhatott a nemzetségnek egy temetkező helye, illetőleg kegyúri monostora. A Ráad, Rad, Rád helynév puszta személynévből keletkezhetett magyar névadással. Kiss Lajos szerint az alapjául szolgáló személynév - a Vencellinushoz hasonlóan - szláv eredetű. Mint láttuk, Krónikáink szerint Vencellin Wasserburgból (Bajorország) származó német, személyneve pedig szláv eredetű. Zsolt Zsigmond szerint „ezért feltehető, hogy anyja szláv nő, bizonyos, később Bararnyával kapcsolatos adatok szerint-feltehetően lengyel nő volt". Az idézett szerző úgy tudja, hogy a Radi az úr méltóságot jelölő szavunk -di kicsinyítő képzős alakjából, az urodi-ból fejlődött, csonkult, becéző származék (Urodi-Oradi-Radi). Valószínű, hogy István király országszervezése, azaz államszervezése során ez az Urodi lett az Urodi - Oradi - Rad vár és megyéje ispánja és egyben névadója is. Nagyon érdekes, hogy az aradi prépostság II. Béla idejében-András remete adománya révén-éppen Somogy megyében és pontosan a Vencellin-Rád nemzetség birtokából, így Besen (Besenyő), Karád és Rád-ból kap részeket.
A XVIII. században élt Katona István történész szerint az 1057-ben szereplő Radó nádor Vencellin fia lett volna. Kiss Lajos nyelvész is azt írja, hogy „a Rád személynév kapcsolatba hozható az 1057-ben Baranyában is birtokos Rád, Radó nádorral." Az említett történész úgy tudja, hogy „Radó nádor első somogyi birtokadományozásakor azokat a birtokokat adja át, amelyeket örökségképp Vencellintől kapott, s amelyekkel őt István király jutalmazta, midőn a csatában Koppány somogyi vezért megölte. Radó elévülhetetlen érdemei közé tartozik, s erre ő az 1057-i adománylevélben hivatkozik is, hogy a szentkoronának súlyos harcok árán szerezte vissza a Szerémséget, s a Száva mellett épült Szent Demeter monostorának ő a patrónusa, s hogy később ő ide is óhajt temetkezni." Fontos adatok ezek és az is, hogy az említett Karád, Besenyő, sőt Rád sincs nagyon távol a másik német lovag, Theobald, Tab és környéki birtokaitól. Guzsik Tamás is azt írja, hogy „a kiterjedt egyházi birtokok mellett a csatában részt vett és érdemeket szerzett német lovagoknak és családtagjaiknak is voltak birtokaik a megyében. Balatonszemes szomszédságában, Radon (Látrány-Rádpuszta) is volt ilyen kiérdemesült lovagi családnak ún. téli szálláshelye. Valószínűleg Szólád esetében is hasonló helyzetet feltételezhetünk. A földrajzi nevek etimológiája alapján sokszor következtetni lehet a község eredetére, legkorábbi történetére. Szólád neve személynévből származik (esetleg Szórád formában) így lehetséges, hogy a község neve -torzult formában - az első birtokos nevét őrizte meg. Erre utal, hogy egy 1272-ben kelt oklevélben „Zolád" formában személynévként szerepel. De még figyelemre méltóbb, s szomszédos (közigazgatásilag jelenleg Szólád területére eső), a középkorban létezett Nezde településének a vizsgálata. Itt is rontott névalakról van szó, de ez nem személynevet takar, hanem a németek (lovagok) részére alapított telep megjelölését (Neusiedl = új település). Hasonló névromlás példája a Fertő tó melletti Nezsider község neve is. A burgenlandi település német neve ma is Neusiedl am See (tó melletti új település). „Ezek a korai német települések, illetőleg német eredetű lovagok, majd nemzetségeik itteni birtokai a XIII. századra egyházi kézbe mentek át. A Balatonkiliti - Ádánd - Bábony-megyer - Tab - Karád - Bonnya - Mernye - Osztopán- Somogytúr - Balatonboglár által határolt „L" alakú terület (a régi Siófoki járás területe) 65 települése közül csupán 7 községben nem volt a székesfehérvári királyi prépostságnak (káptalannak) birtoka. Valóban feltűnő, hogy a XIII. század elejére a királyi alapítású fehérvári káptalan szinte teljesen megszerezte - a szintén királyi alapítású - pannonhalmi apátsággal szemben az egykori Koppány birtok legnagyobb részét. Erre az időre tehető nemcsak a pannonhalmi apátságnak az itteni visszaszorulása, hanem részben az itt birtokos német lovagoknak a kihalása, vagy nemzetségeiknek más helyre való települése. Nyilvánvaló, hogy az okleveles időre, a XIII. századra történő nagyarányú itteni birtokátrendeződés nagyon megnehezíti az államalapításkori somogyi, köztük a Tab környéki történeti események rekonstruálását. A fentiek alapján azonban - úgy érezzük - mégis hitelesen követhető az István fejedelem, majd király által Somogyban kialakított ún. államszervezési „új rend", amelynek számunkra azért beszédes emlékei a különböző helynevek. Ezek alapján lehet felidézni az István király oldalán Koppány elleni győztes csatában résztvevő német lovagok somogyi letelepítéseit.
Természetesen még más helynevek, vagy források alapján is követhető ez az István-i nagyszabású államszervezési munka. Ilyenek például - a már említett német eredetű szállástelepülések mellett a különböző nép - és törzsnevek: a besenyők, berények, oszlárok, nándorok, tótik (tótok), uzok, illetőleg a Megyer, a Kér, Keszi itteni szereplései.
Nagyon fontosnak látszik, hogy Rád, Karád, valamint Besen egy birtokos kezében szerepel 11 38-ban. Az itt említett Besen vagy a mai Fekete-Bézseny (Fonyód mellett), vagy a Kőröshegy határában található Besenyő, amely mellett folyó vizet szintén Feketési-nek hívják.
A Rád-hoz közeli Látrány község határában található egy Oszlár nevű dűlőnév. Zsolt Zsigmond szerint ez és a közelében lévő Boglár és Orda helynevek a türk nyelvű népek településhelyei voltak.
Tar Szürind, azaz Zerind, illetőleg a tarchán, a tar szavakhoz kapcsolódik az ugyancsak Látrány környékén található Tárd településnév. Ez és a szomszédságában megtalálható Hács településnév valóban kiadja a tarchan, Tarhács méltóság, illetőleg személyneveket.
Jelen tanulmányunkban csupán a német lovagok (Wecellin-Rád, Theobald-Tibold, Thoah) Dél-Balaton vidéki településeit vizsgáljuk meg a településneveik államszervezési kapcsolatairól. Felfigyelhetünk arra, hogy Tóti (Lengyel), valamint Somogyvár mellett Berény és Szentgyörgy helynevek is megtalálhatók. Tab környékén ugyancsak Berény, Besenyő és Kér helynevek találhatók. Ezek részletes bemutatásával a későbbiekben foglalkozunk.
Most viszont meg kell vizsgálnunk, hogy milyen államalapításkori régészeti emlékeket ismerünk egyáltalán Somogyból? Mi maradt meg - a településneveken kívül - a mi időnkig? Elsősorban a somogyi várkutatásunk néhány jellegzetes típusára gondolhatunk. Somogyvár, Segesd, Zselickisfalud, Ropolypuszta (Kaposvár), Fonyód-Várhegy (Kupavár), Gamás-Törökvár, Nagycsepely- Barátok Asztala, Szólád-Öregtemető, Somogyacsa - Pogánydomb, Iharosberény -Nagyvár és Kisvár, valamint Őrtilos - Földvárihegy maradványai alapjaiban legalább megőrzött valamit ebből a korból. Kideríthethettük azt is, hogy ezek a különböző nagyságú és típusú várak, sratégiai és gazdasági jelentőségük szerint - általában a fontos utak, így a Hadút és a vizek, az átkelőhelyek: a Balaton, a Dráva, valamint a Rinyák mellett helyezkedtek el. Ugyanakkor az is biztos, hogy ezek a várak többnyire csak a vezetőréteg vagy egy kisebb népcsoport: a család befogadására voltak igazán alkalmasak. Talán egy-két ritka és különleges nagyságú kivételt ismerünk, mint például Somogyacsa, Iharosberény és Őrtilos várait, ahol a hatalmas kiterjedésű várbelsőben tömegek, akár nemzetségek, sőt törzsek vezetői a kíséretükkel elfértek. Voltak a megyében ebben a korban olyan várak is, amelyekben csupán egy fa vagy kőtorony létezett. A nyugati, elsősorban a francia korai lovagvárak alapján Motte-vár a nevük.
Mit szükséges belőlük most itt bemutatnunk? Melyek a velük kapcsolatos alapvetően fontos régészeti eredményeink? Mindenképpen az, hogy Somogyvár és Segesd ispánsági-és megyeközpontok államalapításkori várait javarészt rekonstruálhattuk; éppen a bennük végzett több évtizedes régészeti kutatások alapján. Jellemző rájuk, hogy mindkettőnél megtalálhatóak a korai egyházak nyomai is. Általában a félköríves szentéllyel és kis téglalap alakú hajóval rendelkező téglatemplomok. A háromszög és ovális alakú várak alatt pedig a legkorábbi városok, a Váralja civitas települései kezdenek formálódni.
Az is biztos, hogy ezekben a korai várakban elsősorban a király, a királyné hivatalainak megyei képviselői, így az egész megyét irányító ispánok és fegyvereseik, valamint egy-két térítő kápolna férhetett el csupán. Ezeknek az ispánoknak nemcsak a Dráváig, hanem a Száváig húzódó megyehatárig tartott a felügyeleti joguk. A mainál lényegesen kisebb és sűrűbb faluhálózat ekkor jött létre. Ennek a két megyeközpontnak a városszerű településén belül állhatott az ún. főesperesi egyház, majd egy-egy iskola és külön területen a király és a királyné udvarháza, a curtis-a, amely egyfajta - szolgákkal dolgoztató -majorságként képzelhető el. Ezt az államalapításkori szervezetet -Somogyvár és Segesd esetében - már a korai, az államszervezésünk kezdeti szakaszától jól követhetjük.
A 970-es évektől Somogyban berendezkedő Koppány vezér somogyvári székhelye is egy ilyen földvárral megerősített udvarház lehetett. A másik nagyon jelentős udvarháza, sőt az igazi központja (Török) Koppány és Koppány (Szántó) területén állhatott. Ezen a vidéken ugyanis több rangosabb honfoglaláskori temető is előkerült, így például Tengődön vagy magában Törökkoppányban is. Úgy tűnik, hogy Koppány kezében lehetett az ún. vörös sánccal rendelkező Kaposvár menti Ropolyvár. Általában a fontos útőrző, az igazi stratégiai helyek is a saját területét kézbentartó, uraló X. századi vezérek, nemzetség- és törzsfők kezében voltak.
Koppány megszállhatta a korábbi vezéri, így a taksonyi (tapsony-i), a fajszi (Somogy), a bogáti és a lel lei (Léi vezér) udvarházakat és azok környékét is. Az utóbbi környékén várai közé tartozhatott - többek között - a bogiári, de bizonyosan a fonyódi Kupa/földvár is. A fegyveres harcos réteg, s az állattenyésztő, halászó-vadászó népek mellett már a X. században jelentős földművelő-állattartó falvak is Koppány tulajdonában voltak. Nem is olyan régen írtunk arról, hogy a fonyódi földvár (Kupavár) Ny-i lejtőjén szőlőműveléssel foglalkozó - diós, mogyorós és őszibarackos ligeteket ültető - IX-XIII. századi lakossága az ottani honfoglalás - és Koppány-kori földvár ellátását is szolgálta. Ugyancsak Koppány ellátásához tartozhattak más szolgáló népek is, így a különböző mesteremberek: a kovácsok, a vasasok és a fegyverkészítők falvai is. Többször írtunk arról is, hogy Somogyban több helyen is, de például Bodrog-Bün is a X. századi gyepvasércet felhasználó vasolvasztók, vagyis vasművesek telepei is működhettek.
1998 tavaszától 35 vasolvasztó kemencét sikerült feltárnunk. Előkerült egy egyedülálló X. századi székely-magyar rovásfeliratos fúvókatöredék is, amelyről e kötet hasábjain egy másik tanulmányban számolok be.
Hogyan változott meg ez a kép az István-i államszervezés, vagyis 998 tájától? Tanulmányunk 1 -15. oldalán részletesen tárgyaltuk az új, a német birtokosok somogyi megjelenését. Nyilvánvaló, hogy István/Vajk fejedelem, majd király Koppánytól és a vele együttharcoló vezérektől elvette várközpontjaikat és a hozzájuk tartozó birtokokat, a különböző udvarházaikkal és népeikkel együtt. Ez az alapvetően az udvarházak láncolatára épülő, korai berendezkedés az István-i államszervezés után megmaradt. Régészeti nyomaiban Somogyvár mai határában, az ún. kurtói (kortói) részen még ma is megfigyelhető. Már több tanulmányban megírtuk, hogy itt állt István király Kortó nevű -1002-ben említett - udvarháza, a mellette lévő Szent György templommal, amely a király egyháza lehetett. Koraiságukat az is bizonyítja, hogy a király már 1002-ben, vagyis néhány évi használat után a veszprémi püspökségnek adományozta.
Több fontos központtal együtt ez is megérdemelné a feltárását, hiszen az őszi és a tavaszi mélyszántás során a Makovistya dűlőben és a Kortó (Kurtó) dűlőben is hullámvonalas cserepeket, cserépbogrács töredékeit, állatcsontokat és más településnyomokat találhatunk. Ezektől valamivel távolabb - a tégla-és kő-, valamint az embercsont maradványok mellett- kereshetjük az udvarház templomát is. Megállapíthattuk azt is, hogy ezek az udvarházak Segesden és más helyen is, így például a Dráva mentén (Somogy) Udvarhelyen, Aranyoson, valamint távolabb, például Galambok, Komár területén is megvoltak. Később az Árpád-házi királyaink somogyi udvarházláncolatához tartoztak. Lehetne ezeket sorolni Kőröshegy, Kereki és Nagyberény vidékétől kezdve egészen Kaposvárig, de még délebbre is.
Különösen fontosnak látszik a somogyvári udvarház mellett említett Szent György tiszteletére szentelt egyház. Szent György itteni jelentősége már az István-i államszervezés előtt, vagyis a Veszprém melletti Koppánnyal vívott csata előzményeként is rögzíthető. Köztudott, hogy István - a német lovagok említett fegyveres segítsége mellett - a kor felfogása szerint, a csata előtt Szent György és Szent Márton szentekhez fohászkodott támogatásukért. A forrás szerint ezen szenteknek köszönhette a pogány Koppány feletti végső győzelmét. Tanulmányunkból is kiderült, hogy Szent Márton milyen mértékben részesült a győztes csata utáni fejedelmi, majd királyi hálából. István Pannonhalmának és a bencéseknek rengeteg kiváltságot és birtokot adott Somogyban. A pannonhalmi Szent Márton bencés apátság nyerte el - a veszprémi püspökség helyett - Somogy megye tizedszedői jogát. Már a korai időben az ottani bencéseké lett Siófok környékén több település és várbirtok. Így lett Pannonhalmáé - Kőröshegyen, Fonyódon, Karádon és Radon kívül -több dél-balatoni birtok. Bencések telepedtek meg a somogyvári, a kaposvári és nem utolsó sorban a Dráva-menti babócsai birtokközpontban is.
István Koppány feletti győzelmét segítő másik szent, Szent György is méltó jutalmat kap. A veszprémi győzelem jóvoltából terjed el ugyancsak Fok (Siófok), Segesd, Nagyatád és Babócsa környékén, de másutt is Szent György védőszent tisztelete.
Szent György somogyi jelentőségét röviden ugyancsak vizsgálnunk kell! Hiszen Dél-Somogyban, így Homok (Szentgyörgy és Tót) Szentgyörgy egyházánál is megfigyelhető ez a patrocinium. Már az előző oldalakon közöltük a Somogyvár határában, valamint más Szentgyörgy települések és templomok meglétét. Mindegyik esetben világosan követhető ez a veszprémi csatához tartozó fontos esemény.
Már ugyancsak bemutattuk - az egyházi segítség mellett -, hogy Koppány ellen István király a legkorszerűbb fegyverzettel: páncéllal és kétélű karddal felszerelt német lovagok támogatását is igénybe vette. A különböző források István győztes seregével kapcsolatban különösen hangsúlyozzák a német lovagoknak a csatában mutatott szerepét. Láttuk, hogy azért is, mert a közülük való Vencellin, a Rád nemzetség őse győzte le és ölte meg Koppányt.
A német lovagoknak Koppány leverésében vállalt különleges szerepét éppen a jutalmul kapott hatalmas birtokadományok jelzik. Somogy megyében ugyanis a forrásokban a kora-Árpád-kortól ismert öt „őshonos" nemzetségből négy: a Rád, a Tibold, a Harc és a Győr valóban német eredetű. A Koppányt megölő Vencellin-Rádiak a dél-balatoni részt, Látrány - Lelle - Rádpuszta környékét kapták meg. A Tiboldok Tabot és környékét, valamint a teljes Dél-Somogyot, valamint még a Száván túl is kaptak birtokrészeket (amint azt láttuk még a XII-XIII. században is számos vár, udvarház és három bencés apátság urai, kegyurai voltak).
István és Koppány harca Somogyban főképpen számos néphagyományban maradt fenn. Magyar Zoltán közli, hogy a veszprémi levéltár középkori okleveles anyaga szerint Koppány hadai Balatonkenese felől vonultak a püspöki székhely ellen, s a Liter és Veszprém közötti fennsíkon ütköztek meg István seregével. A helyi hagyományok szerint a közeli Csatár-hegy is a Koppány elleni csatáról kapta a nevét. Hogy e középkori hagyományok nem feltétlenül légből kapottak, arra többek között az utal, hogy Literrel kelet felől egy Királyszentistván nevű falu határos, míg északkeleti határán a Sóly nevű település, ahol 1009-ben már kápolna állt Szent István vértanú tiszteletére. Szintén a közelben, közvetlenül Veszprém mellett pedig Szentkirályszabadja található.
A mondák nagy része Koppány halálának színhelyeként Somogyvárt nevezi meg (a törökkoppányiak elbeszélésében Törökkoppány határa is szerepel). Koppány halálával kapcsolatos somogyi hagyományok fennmaradását és továbbélését - az egyéb mondái vonatkozások mellett - jótékonyan befolyásolták a somogyvári Szentesicaforráshoz fűződő hagyományok, illetőleg azoknak az ábrázolása a helyi plébániatemplomban. Ennek is több változata ismert. Az egyik szerint: Koppányról azt mesélték az öregek, hogy Pamuknál vót a döntő csata, ott az erdőnél. Az most is Szávica. Koppány legjobb lovával menekült onnét, s ugye a legkedvesebb feleségét vitte magával. Üldözték, s akkor azt monda neki: Szállj le, Vica, nem jutunk már messzire, rohanj a sűrű erdőbe! Az öreglaki változat szerint Koppány maga szúrta le Szávicát. István Koppány feletti győzelmének legérdekesebb elbeszélése a somogyvári Szentesica-forrás mondája. A lényege az, hogy miután István Kupa vezért legyőzte és négyfelé vágatta, e forrásban mosta meg véres kardját és kezét.
 |
Koppány támadásáról viszonylag ritkán esik szó. A mondák zöme eleve védekező pozícióban, várának - várainak védése közben, majd az onnan való menekülésben mutatja be. A regölyi sáncvárnál is egy ilyen ostrom zajlik le állítólag. István támadja és Koppány védi a várat, majd lován elmenekül... Regöl, Kapós és a Koppány völgyének találkozásánál feküdt és a XI. század elején már a környékbeli területek várnagyának, udvarnagyának a székhelye volt. 997-ben itt is folyhattak István és Koppány hívei között harcok. Ilyen adat szerepel a szalacskai jelentős erődítménnyel kapcsolatban. Koppány várának ostromát megemlíti egy karádi népmonda is. „Az öregektől többször hallottam, hogy Kupa vezér, vagy ahogyan írásosan mondták, Koppány legerősebb harci állása a Karád melletti kupavári domb tetején volt, ahonnan a balatoni térséget szem előtt tarthatta. A kupavári domb oldalában egy alagút bejárata volt, és amikor a királyi csapatok körülvették az erdőt, Kupa azon az alagúton menekült el a katonáival". Nagycsepely és Kötcse is ilyen hagyományok forrása. Többek szerint Nagycsepely onnan kapta volna a nevét, hogy Koppány seregét a falu határában csépelték el. Koppány felnégyeléséről szintén fennmaradt egy helyi népetimológia. A múlt századi adat szerint Bőrivár onnan kapta a nevét, hogy a pogány vezér négyfelé vágott testének egyik darabját ott függesztették ki.
Magyar Zoltán szerint „a történelmi események logikája sem zárja ki, hogy a Veszprém mellett csatát vesztő somogyi vezér utóbb saját várában próbált szembeszállni ellenfelével. Elképzelhetők Koppány és híveinek a különböző váraknál folytatott István-ellenes küzdelmei.
A somogyi néphagyomány ezer esztendőn keresztül megőrizte István és Koppány küzdelmét. A Kőröshegy szomszédságában található Bálványos község a hagyomány szerint onnan kapta a nevét, hogy még Szent István korában is pogány bálványimádó hely volt. Ennek utolsó emléke az a nagy kő, amelynél a helyi népmonda szerint Koppány vezér is áldozott a pogány isteneknek. Mások szerint „a somogyiak ölég nyakasok vótak, elképzelhető, hogy nem könnyen tértek át a körösztény hitre, lehet, hogy István király jó vezér vót, jó király vót, jó körösztény vót, de Koppány is igaz embör vót."
Mindenesetre a királyi rendcsinálás nem semmisítette meg sem Koppány leszármazottait, sem a Bő nemzetség tagjait. A somogyi honfoglaló Bő nemzetség is több birtokát megőrizhette. Koppány nemzetségének tagjai, így a torvai Ugronok, vagy a Bábonymegyeri család, mint jeles középbirtokos még egészen a XVII. századig tovább él a törökkoppányi udvarház, az egyik ősi szálláshely környékén.
Koppány dux székhelye Somogyvár lett a hozzátartozó javakkal együtt - Somogy vármegyéjének a központja. Koppány és szövetségesei javaiból épült ki a királyi és a királynéi udvari szervezet, valamint az ispánsági és más egyházi, világi birtokok láncolata. Az új közigazgatással és a birtokváltással úgy tűnik, hogy István király újabb katonai népeket hozott a megyébe. Ezek a besenyő, berény, oszlár, tóti, nándor (bolgár), uz és más törzsbeliek népeiből tevődhettek össze. Ez az inkább keleti eredetű népesség és a velük együtt megjelent nyugati, így a német lovagok egy sajátos települési és gazdálkodási képet honosíthattak meg a XI. századtól Somogyban.
A Tibold, Teobald által birtokolt későbbi Tab szomszédságában szerepel az Ugal település, amely eredetileg Igar, Igal, illetőleg Igor néven szerepelt az Árpád-korban. Az 1193-ban szereplő Igor név nyelvészeink szerint a török népeken (besenyőkön?) keresztül kerülhetett ide. A Szólód és Nezde németek által lakott települések mellett ugyancsak találhattunk Beseneumal (Besenyőmái) települést. Jaba-pusztán (Ljaba) és Berkiben 1295-ből van adatunk az ottani besenyőkről. Már említettük a Kőröshegy és Tárd könnyéki Besenyőpusztát. Még 1386-ban is van adat egy tardi besenyőre.
Vidékünk tehát az ún. nyugati és a keleti kultúra, illetőleg gazdálkodási szokásrend találkozóhelye. Itt, amint láttuk, igen jól ötvöződnek ezek a gyökereiben eltérő hagyományok.
Miben különböznek még a honfoglaló magyaroktól, illetőleg a nyugati lovagoktól ezek a keleti eredetű fegyveres népek? Talán abban is, hogy ezek a bolgárok, a tótok, az oszlárok, de a besenyők és az uzok is már megkeresztelt bizánci vallású népként kerülhettek Koppány un. pogány magyar népei közé? Ha egyáltalán Koppány és vezérei nem lehettek már ekkorra ugyancsak a bizánci vallás hívei? Hiszen a Zalában, Somogyban és Veszprém vidékén birtokos Bulcsú, valamint Tormás herceg már 948-ban Bizáncban megkeresztelkedett. Kevés forrásadat van ezzel kapcsolatban, amely Somogyra is vonatkoztatható. Ekkor már X. századi bizánci térítőpapoknak, sőt papságnak is kellett lennie vidékünkön. A kevés ismert adat között éppen Somogyvárral kapcsolatban találtunk egy fontos korai forrást. Ez a szávaszentdemeteri birtokösszeírás, amelyben XII. századi időben Somogyvárnál szerepel az a vámrész, amely már a X-XI. századi görög apátság birtokában is lehetett. Többek között ennek a somogyi várnak az úgynevezett Hidas vámharmada is ehhez a távoli szerémségi apátsághoz tartozott. Ez az apátság vineas cum terris-t, vagyis szőlőbirtokot mondhatott a magáénak a szomszédos Karád határában, a mai Makra hegyen. Különös szerepe van a mai szóládi belterületre eső Besenyőmái településnek, amely mellett vezetett el a Somogyváron is átfutó Hadút. Mellettük nemcsak egy Nyest, azaz nyesttel adózók településének, hanem egy vár sáncának a nyomai is megmaradtak. Később már ezt a Besenyőmái települést templomáról Szentmiklósnak nevezik.
A Veszprémmel kapcsolatos történeti és régészeti munkák szerint az Árpád-kori Veszprém város nyolc egyházi épületéből többnek a védőszentjét (Györgyöt, Miklóst, Mihályt, Jánost, Tamást, Boldogsá-gos Szüzet...) a bizánci egyházban különösen tisztelték. A kutatók ezek alapján azt is feltételezték, hogy ott egy erős bizánci térítés lehetett már a X. században, mivel éppen itt élhetett az erdélyi Gyula leánya, István király anyja, Sarolt fejedelemasszony. Nyilván ő is, mint az apja is, felvette már ezt a keleti vallást.
Hasonló a helyzet Fejér megyében is, ahol a Sárvíz mentén több ilyen védőszenttel rendelkező egyház, mint Mihály, Miklós, György és Pentele található. Míg a szomszédos Zala megyében nyolc Keresztelő Szent Jánosra és tizenhat korai Szent György titulusra, valamint öt Kozma-Damján védőszentre utaló adat van.
Somogyban a két megyeközpontunk: Somogyvár és Segesd bizánci eredetűnek tartott szentjei: György, Mihály és Miklós mellett több Kozma és Dámján, valamint Szent Demeter patrocinium is megtalálható. Pontosan hat helyről ismerünk Kozma és Dámján, négy helyről Szent Demeter és kilencről Szent Miklós titulust. A legtöbb a Szent György, összesen huszonkettő. Külön megvizsgáltuk azt is, hogy a bizánci hagyományokat őrző patrociniumok és a helynevek is kapcsolatban lehettek-e egymással? Erre a kapcsolatra is találunk Tab környéki példákat! Így a Nagy (Berényhez tartozó Somnál, valamint Libic) Kozmánál, ahol a középkorban Szent György egyház állott. A Ságvártól délkeletre lévő Pőszén pedig Keresztelő Szent János egyház létezett. Tudományos vizsgálataink egy tucatnyi somogyi helyen hasonló eredményeket találtak. Ezek alapján Somogyban is létezett egy erős keleti, bizánci egyházi hatás, amely a X. század közepétől a XI. század közepéig működhetett. Ezeknek a legjobb bizonyítékait találtuk meg Somogyvár esetében is. Véleményünk szerint a forrásokban és a régészeti nyomokban ott is szereplő Szent György egyház lehetett István és a királyi udvar ottani korai bizánci rítusú keresztelő kápolnája.
Már huszonöt esztendővel ezelőtt azt is kutattuk Somogyban, hogy a Szent György helynevek, védőszentek, valamint a bizánci névadású helyek és egyházak környékén milyen népek találhatók. Több esetben találtunk mellettük besenyő-és berény népességet, amelynek a vallási kultusza - ezek szerint - elsősorban a bizánci egyházhoz kötődött.
A főképpen a megye északi és keleti részén létező besenyő és berény települések egykori, X-XIII. századi lakói lehettek a Szent György és kisebb mértékben a Kozma-és Dámján, a Szent Miklós szentek tisztelői. Erre igen jó bizonyíték a már említett szóládi Hadut és a mellette lévő sáncvár közelében megtalálható Besenyőmái település. A településnek Szent Miklós tiszteletére szentelt temploma volt és később ezért keresztelték át Szentmiklós falunak.
Témánkhoz kapcsolódik az is, hogy az iráni eredetű népesség: az oszlárok települései mellett is megfigyelhetők ilyen bizánci jellegű védőszentek. Ugyanezt erősíti, hogy az eredetileg a Gyarmat törzs népének a faluja: Kapos/Gyarmat is a szávaszentdemeteri, azaz a görög apátság birtoka volt a kora-Árpád-korban. Legfőképpen az is, hogy mellette is létezett egy Szent Miklós tiszteletére szentelt bizánci jellegű egyház.
A fentiek alapján gondoljuk besenyő, a berény, az oszlár és más népcsoportok nagyobb arányú somogyi beköltözését - az István által végzett - államszervezéshez, vagyis a 998-tól a XI. század elejéig tartó időszakhoz kötni. Nyilván a Koppány leverésével kapcsolatos harcok királypárti harcosai ők is, mint az ugyancsak a közelükben letelepült német lovagok. Ezeknek a idegeneknek nagyobb tömegű megjelenése az egykori Koppány terület fokozottabb katonai ellenőrzésével is magyarázható. Külön érdekes az is, hogy éppen a Kér törzs Somogyi csoportjánál, Fiad-Kérpusztán egy a X. század végén létesített, de lényegében XI. századi temető feltárt 388 sírja közül harminc temetkezésnél megfigyelhető „az alsókarok behajlításának a szokása". Számos kutató szerint ez is a bizánci egyház szokásrendjével magyarázható. Hasonló hatást ismerünk a megye egyik legkorábbi világi alapítású bencés apátságánál. A Győr nemzetség által 1061-ben alapított kaposszentjakabi templomnál több díszítés a bizánci kapcsolatra utal. így - az alaprajz mellett -a pillérek akkantuszleveles, palmettás, madárlábas díszítése mutatja ezt a különleges keleti, bizánci stílust. Az is kétségtelen, hogy ennek a X. század végi és XI. század el-só' felében is jelentkező' erős bizánci hatásnak megvolt a jelentős somogyi előzménye. Nem tartanánk csodának, hogyha ez a hit Koppány idejéből élt volna tovább, elsősorban a terület vezető rétegének a körében.
Láttuk tehát Somogyban az államszervezés közvetlen vallási, népességi és településtörténeti eredményeit. Számtalan szál utal arra, hogy Tab ősi települése is ehhez a folyamathoz köthető. A település névadója, Theobald, Tibold német lovag és a környékén megtelepült különböző török fajú népek, így a besenyők, berények mind Istvánnak köszönhetik az itteni megjelenésüket. Végső soron István államszervezése hozta létre ezt a sajátságos ÉK-i somogyi formációt már a X. század végén, illetőleg a XI. század elején. Még azt is elmondhatjuk, hogy a források egyértelműen igazolják István király zseniális államszervező tetteit. Sőt azt is, hogy az ellen hatalmi harcban fellépő Koppánnyal, valamint követőivel, sőt közvetlen rokonaival szemben is keresztényi mérsékletet, kíméletet tanúsított. Türelmes volt a területen már korábban meglévő bizánci, a keleti vallás híveivel szemben is. A magyar állam közigazgatási, egyházi és gazdasági szervezeteinek szilárd alapját rakta le. Méltán lehetnek rá büszkék a tabiak és gondolhatnak István királyra, mint alapítójukra.
 |
| Lehel kürtje |
 |
| A felvidéki Galgócról előkerült első tarsolylemez |
|
|
|