|
|
|
Mitől város egy település, mitől lesz igazán város?
Bizonyára sok ismérve, mutatója, kiterjedt feltételrendszere van a városi létnek és városi címnek, és ezek között egyaránt lehetnek igaziak és mesterkéltek. Én azonban elsősorban azon mérem egy város „létjogosultságát", hogy milyen a - vidéke. Milyen a térsége? Milyen szolgálatot teljesít abban a tájban?- Naprendszerként működik-e, ahol a Nap-város meleget és energiát sugároz, vagy inkább feudális úrként, aki magának igényli környezete jobbágyi szolgáltatásait?
Hogyan is írja Erdei Ferenc Város és vidéke című szociográfiájában? A város értelmét, létjogosultságát a vidéke adja meg.
Tab is a térségére való tekintettel kapta meg a városi címet 1989-ben, annak minden előnyével és gondjával. És hogy a város komolyan veszi a rangjával járó feladatokat, annak egyik - a szó szoros értelemben kézzelfogható - bizonysága a Tabi Kilátó. Egyrészt a város határában lévő valóságos kilátóhely a földi és a földöntúli tájak és állapotok szemléletére, másrészt a város és környezetének évkönyve, ezzel a címmel kétévenként megjelenő kulturális és társadalmi tájékoztatója. Talán jelkép is lehetne arra, hogy a fa elkorhad, az írás megmarad, hiszen a valóságos, de immár rozoga kilátót nemsokára lebontják (lehet, megjavítják), a képletes Kilátó pedig ma is él és virul. íme, a tizedik számát tartja kezében a Tisztelt Olvasó.
A sors úgy hozta, hogy valamikor a Tabi Kilátó első számának fogantatása, vagy talán születése táján jártam először az akkor még községi sorban lévő Tabon. Népfőiskolai szárnypróbálgatások, közösségszervezési hadgyakorlatok folytak akkor itt, persze csak úgy lábujjhegyen, hogy föl ne ébresszék a hatalom alvó oroszlánját. Az Elöljárók Népfőiskoláján való előadásra hívott meg Kemény Bertalan, aki már akkoriban kiérdemelte - szerencsére nem a pártállamtól, hanem a barátaitól - a „Nagy Fellazító" megtisztelő címet. Az akkoriban született két Tabi Kilátó egyszerre szolgálta a tájban való gyönyörködést és jelképezte a felülemelkedettséget, ha úgy tetszik a másságot, de nem a mai torzult értelmében. A Tabi Kilátó által képviselt másság inkább az ideológiai kötöttségektől megszabadult - vagy legalábbis megszabadulni óhajtó - szabadművelődést, autonóm gondolkodást, a Németh László-i értelemben vett társadalmi minőség érvényesülésének vágyát jelentette.
S ahogy most végiglapozom ennek az akkor úttörő szerepű, de ma sem mindennapi értékű, közösséget teremtő és formáló, egyre inkább forrásértékű „közérdekű kalendárium"-nak az elmúlt tizennyolc esztendőben megjelent számait, jóleső meglepődéssel látom, hogy a Tabi Kilátó szerkesztői nem tértek el az eredetileg kitűzött céloktól és feladatoktól. Abban az irányban haladtak és azzal az elkötelezettséggel, amit Kemény Bertalan fogalmazott meg. A Tabi Kilátó első számban megjelent, Tab és vidéke című írásában arra kereste a választ, miként lehet a szülőhelyet, a lakóhelyet megszerettetni az újonnan várossá lett településeken, ahol a lakosság nagy része elsőgenerációs, és már a helybeliek sem helyben születnek, a születés helye egyre ritkábban esik egybe a későbbi lakóhellyel. Ahhoz - írja a szerző -, hogy feltámadjon „bennünk az érdeklődés az iránt a »porfészek« iránt, ahol élünk, szükséges lenne egy elhivatott, értelmes kis csapat, amely megmutatja, megismerteti, felkutatja, megszeretteti Tabot. Kell egy szellemi műhely itt mai és akármikorvolt tabiakból. (...) Ez nem utópia - hanem reális lehetőség. Természetesen lehet legyinteni, lehet hivatkozni a közösségek létrejövetelének számos akadályára - ismerem ezeket" - írta volt Kemény Bertalan 1986-ban. Szerencsére nemcsak olyanok voltak akkor Tabon, akik legyintettek. Létrejött a megálmodott közösség, amelynek tagjai azóta is egymásnak adják a stafétabotot. Dr. Kálmán Máriától Bolevácz József, tőle pedig Bertalan Béla, a könyvtár jelenlegi igazgatója vette át a Tabi Kilátó szerkesztését.
A kalendárium szerkezete, belső tagolódása - vagy éppen tagolatlansága - többször is változott. De a szemlélet, az „irányvonal" nem. Néhány következetesen visszatérő témaköre: helyismeret-helytörténet, intézmények múltja, jeles helybéliekre való emlékezések, a település sajtótörténete, közérdekű tudnivalók, gyakorlati tanácsok, többnyire helyhez kötődő szépirodalom. S ahogy a témákat és a témaköröket számba veszem, jóleső megelégedettséggel állapíthatom meg: milyen jelentős súlyt kap ezekben a kötetekben a honismeret, a város és vidéke hagyományos életének, történelmének hajszálgyökérzete.
Amilyen lokális szemléletűek és érdekeltségűek a Tabi Kilátó témái és írásai, olyan - hogy úgy mondjam - globális szellemiségűek, színvonalúak a benne lévő cikkek, tanulmányok. A kerek szám kedvéért tíz szerző nevét említem: Benda Kálmán történész, Bertalan Béla jelenlegi és Bolevácz József egykori könyvtárigazgató, Bősze Sándor levéltár-igazgató, Erdélyi Zsuzsanna, az archaikus népi imádságok nagyasszonya, Király Lajos néprajzkutató, nemzedékek néprajzi érdeklődésének élesztője, Magyar Kálmán régész, Matyikó Sebestyén József, a siófoki Kálmán Imre Múzeum igazgatója, Takáts Gyula költő, T. Mérey Klára történész - és még sok-sok jeles szerző.
Hogyan is méltathatnám méltó módon a Tabi Kilátót, miként is ajánlhatnám kifejezőén és hatásosan tizedik kötetét? Milyen mércével mérjem, hogy egyértelműen kitűnjék kiválósága? Azt hiszem leghelyesebb, ha befejezésül csupán két távlatos, és számomra igen fontos szempontot fogalmazok meg.
Az egyik az iskolai oktatásban való használhatósága. Boldogok lehetnek a Tabon és környékén oktató pedagógusok, mert olyan segédanyagot kaptak és kapnak a Tabi Kilátóban, ami ha nem is könnyűvé, de rendkívül élvezetessé és eredményessé teszi, teheti a helyi tantervben szereplő helyismeret tanítását. Teheti mondom, föltéve, ha élnek is a lehetőséggel.
A másik pedig a dokumentációs értéke. „Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják" - mondta Illyés Gyula. Tegyük hozzá: a megírt múlt pedig attól lesz történelem, hogy olvashatják. A Tabi Kilátó eddig megjelent anyaga máris történelem. Mégpedig annak a közelmúltbeli korszaknak a történelme, amit túltengő optimizmussal olykor rendszerváltásnak szoktunk nevezni. Sorsfordító korszakok idején pedig aranyat ér minden adat, minden esemény dokumentuma.
A Tabi Kilátó immáron tíz kötetét tehát joggal nevezhetjük a város és vidéke honismereti aranybányájának. Ráadásul nem kell belőle a kincset sem kimosni, sem kibányászni. Készen kapja minden szülőföldje, lakóhelye múltját, hagyományát értéknek tekintő lokálpatrióta.
2004. június 4.
|
|
|