|
|
|
Az utóbbi egy-két évtizedben szinte tömegével váltak ismertté az oklevelekben egyáltalán nem szereplő várak. Éppen ezért is fontos a terepbejárások, felmérések és ásatások adatszerző jelentősége. Viszont az eddig uralkodó kutatói felfogásokat sok tekintetben újra kell értékelnünk. Ezek segítségével ugyanis új lehetőségeink nyílnak a hatalmi viszonyok és a korai magyar állam belső szerkezetének vizsgálatához. Teljesen új kép alakult ki egy-egy országrész, vagy megye Árpád-kori történelmének vonatkozásában. Az 1984-ben intenzíven megindított somogyi várkutatás keretében közel 200 várra utaló nyomot vizsgáltunk. A Nováki Gyula és Sándorfy György helyszíni felmérései, illetőleg várleírásai alapján összegyűlt egy somogyi várkataszter. Az itt szereplő várakat és különböző erődítményeket a forráskutatás, illetőleg az ásatások segítségével próbáltuk pontosan meghatározni: történeti korokhoz és tulajdonosokhoz kötni. Ennek alapján kaptunk Somogy XI-XVIII. századi időszakára egy meghatározó képet. Ez közel 80 vár anyagának a feldolgozását jelenti, amelyek a teljes megyét reprezentálják. Régebbi kutatásaink révén már általánosságban megállapíthattuk, hogy az István királyunk korában már igen szervezetten folyó határvédelem: a határmezsgyék létrehozása, földes kővárak építése, a tagolt természetes-mesterséges akadályokból álló gyepűszerkezet, illetőleg a szervezett őrnépekből álló határvédelem már Géza korában, de azt megelőzően is alapjában létezett.
A különböző kutatók, így a néprajzos Barabás Zoltán és a régész László Gyula is az egykorú építmények változatos formájáról, típusáról írtak. Vagyis a középkori magyar népi műveltség összetett struktúráját, és differenciált társadalmának képét vázolták fel. Jól számoltak ők is a népen belüli társadalmi, valamint a Kárpát-medencében is létező táji tagoltsággal, különbözőséggel is. Már a X-XI. században intenzív földművelést folytató, letelepült népesség élt a Kárpát-medencében. Nekik létkérdést jelentett a biztonság, a megfelelő védelem, például a gyors betörést meggátoló határvédelem. Véleményünk szerint a magyarság ezért is korábban kezdte el, mint ahogyan a kutatók gondolták, a különböző területek, így a határszakaszok megerősítését, vagyis a határvédelem egységes megszervezését. Valószínű, hogy a folyók és a mocsarak partját követő külső védelmi lánc már a X. század első felében kiépült. Ugyanakkor az őrcsapatokon és a gyepűelvén kívüli intenzív határvédelemben a gyepűakadályok, elsősorban fa, valamint vízi akadályok emelése, kiépítése is már biztosan Taksony-Géza korára tehető. Ez a védelmi munka Géza fejedelem, majd István király korában egy nagyon intenzív belső, illetőleg határvédelmi szempontból is jelentős föld- és kővár építkezéssel is összekapcsolható. A védelemre - a különböző határvárak, gyepűrendszerek mellett- a király szolgálatában álló idegen eredetű, nehéz fegyverzetű katonaság, a törzsi és a kabar-besenyő, s más őrcsapatokkal együtt állt készenlétben. Természetesen ez a kialakult, hatékony határszervezet igazi érett formájában - az elődök által lefektetett alapokon - a nagy államszervező királyunk, István idejében figyelhető meg. A várakkal rendelkező határvédelem kialakulása így nem köthető sem 1000-hez, sem az 1043-as évekhez, hanem egy hosszabb, főképpen a külső veszély által szabályozott folyamathoz kapcsolható.
Közismert, hogy Somogy a déli határvédelem egyik fontos pillére volt. Az már kevésbé szerepel a köztudatban, hogy a mai Somogy vármegye területe Szent István idejében egészen a Száva vonaláig terjedt. Győrffy György kiváló történész írja: „a Pannonhalma által elnyert Somogy territórium vagy comitatus területe azonban átnyúlt a Dráván túli vidékre is. Az Árpád-kori oklevelek sora Szent László korától kezdve tanúskodik a Dráva és a Száva között lakó somogyi várjobbágyokról és várnépekről. Az oklevélben szerepelnek a szláv és magyar helynevek, vagyis a magyarul tótnak nevezett szlavónok békésen együtt éltek a magyarokkal. Anonymus szerint a Drávától délre elterülő vidék: Szlavónia egészen a Guzd hegyekig már a honfoglalás óta Magyarországhoz, azaz Hungáriához tartozott. A mai Horvátország ősi területe ettől délre Vána, Biográd és Tinnin, a mai Knin vidékére estek. így érthető, hogy amikor 1010 táján Szent Roumald remetéi Isztria felől Magyarországba jöttek téríteni, a határvidékre érkezőket a magyar határőrök tartóztatták fel. Az is érthető, hogy a XI. században magyar egyházi és világi birtokosok a Dráva mindkét partján rendelkeztek fekvőségekkel. Ez a helyzet a német eredetű Tibold nemzetségnél is. Az ő birtokaik is Babócsától Siófokig, illetőleg délen, messze a Dráván-túlig terjedtek. Már írtunk arról, hogy Tab névadói és első udvarházának birtokosai is ők lehettek.
Tudunk ugyanakkor a belső határvédelem somogyi nyomairól és emlékeiről is. Táltos Géza a Dunántúl déli részén kimutatott egy kettős védvonalat, amely szerinte a kalandozásokat, vagyis azokat lezáró, 955 utáni időkből származott. Szerinte ez egy egészen az avar korra visszanyúló somogyi sáncvonal meglétére vezethető vissza. Kiss Lajos nyelvész azt írja a Földrajzi nevek etimológiai szótára című munkája első kötetében a Kapós címszónál: „Kopus a magyar kapu főnév s képzős származéka. Bizonyára egykori gyepűkapuval kapcsolatos. A gyepűtorlaszokat a Dráva és a Mura felől várható ellenség megállítására emelhették az Árpád-fiak." Szerintünk is a Kaposvárnál, azaz a Kapós folyónál emelt belső gyepűről, annak kapujáról lehet szó. Itt egy gyepűvédő, torlasz határvédelmi erődítmény létezhetett már legalább a X-XI. században. Ezekhez természetesen más erődítmények, várak, földvárak és sáncok tartozhattak. Ilyen lehetett a Dráva mentén megmaradt Őrtilos-Földvár. (1. ábra) Ez egy igen nagyméretű vár: hossza 380 méter, míg a szélessége 200 méter. Az 5,8 hektár várterületet szántóföldek és erdők borítják. A várfelmérést készítő Nováki Gyula és Sándorfy György szerint IX-X. századi. Mérete és széles talpú sánca alapján az ún. törzsfőnöki várak típusához sorolható. Kiss Lajos - a már idézett munkájában - azt írja az Őr-tilos szócikkében: „hogy az Őr helynév a középkori magyar határvédő őrök lakóhelyére utal." Tehát már ez a helynév is mutatja a vár egykori szerepét.
 |
| 1. ÁBRA ŐRTILOS - FÖLDVÁRIHEGY |
Szerintünk ez a vár a Dráva innenső, azaz a mai Somogy területén húzódó folyam menti védővonal, ugyancsak a déli gyepű, az ún. Somogyi őrvidék fontos része lehetett már az államalapítás idején. Ugyancsak erre a gyepűvidékre, csak annak belső szakaszára utal Kapós, azaz Kaposvár. Igazán korai vára, a Zselickisfalud határában lévő ropolyi földvár (2. ábra) tartozhatott a Kapos-menti gyepűszakaszhoz. A nagyméretű, a megközelítőleg É-D-i irányban 520 méter hosszú, míg Ny-K-i irányban 140 méter széles, hosszúkás alakú vár 259 m magasságban volt a tengerszint felett. A X. századi ún. Vörös sánc típusú nagyméretű vár a XI. század első felétől a német eredetű nemzetség Győr Rupul nevű ágának a birtokába került. Innen kapta a nevét a terület, s ezért hívták rupulyinak, majd később ropolyinak. Végső soron tehát Somogy megye déli határának gyepűrendszerét is két fontos korai földvár védhette. Bizonyos tehát, hogy több vár is lehetett ebben a rendszerben. A Szávánál lévő déli legkülső X-XI. századi határvonal után a Drávánál, de a mai Kapósnál, azaz Kaposvárnál is létezett erődített belső gyepűvonal. A két vár - a vízi védelem és más akadályok mellett - védte Magyarország déli, nagyon fontos határát.
 |
| 2. ÁBRA ZSELICKISFALUD-ROPOLYPUSZTA - VÁRHEGY |
Somogy déli határmegyét a vizek: Dráva és a Kapós mentén már a korai időkben is földvárral erődítették. A vidék természetes határát alkotta - a mainál jóval jelentősebb - Sió és a Zala folyó, amelyek mellékvizeikkel K-ről és Ny-ról zárták le. Az Árpád-kor kezdeti időszakában a 106-107 méteres Adria feletti magassággal rendelkező Balaton tó is jóval nagyobb volt mai méreténél. Víz alatt volt a Tapolcai-medence, illetőleg a déli parton a Kis-Balaton és a Nagyberek, de sziget volt Tihany, Szigliget és Fonyód is. A 60-70 m szélességű Zala folyó - Kis-Balatonba ömlő torkolatánál lévő - Balatonhídvégen és a Sió folyó Hidvég nevű átkelőhelyén stratégiai jelentőségű védelmi pontok, az utak, így a déli Hadút vonalában lévő hidak jelentették a megyébe való bejutást Ny-ról és K-ről. A folyók, mellékfolyók és mocsarak átkelőhelyeit katonai és gazdasági szempontból őrizték, illetőleg az itt közlekedőktől vámbevételt nyertek. A megye minden középkori útcsomópontját, átkelőhelyét vagy katonai jelentőségű helyét erődítményekkel vagy várakkal célszerű volt megerősíteni, illetőleg ellenőrzés alatt tartani. Ezek kiépítése már ugyancsak a kora Árpádkortól megtörtént.
Jelen dolgozatunkban Somogy ÉK-i sarkának, a Balaton nagyon fontos DK-i csücske alá eső vidéknek XI—XVIII. századi védelmi rendszerét vizsgáljuk. Ez gyakorlatilag a Foktól a Fonyódig terjedő déli Hadút, valamint a belőle Ságvár és Tab irányába leágazó - a római alapokon kiépült - útvonalat, valamint a Fonyód, az Öreglak és Somogyvár irányába tartó és a Dunaföldváron, Hetesen, Csurgón, Zákányon átvezető nagy kereskedelmi utat, a Nagyutat érinti. A kutatás során megtalált, azonosított és felmért 25 vár jól tükrözi a terület Árpád-kortól egészen a kuruc korig terjedő stratégiai és hadászati fontosságát. Külön tárgyaljuk időrendben a térség X—XIII. századi, a XIV-XVI. századi és a XVI-XVIII. századi erődítményeit, várait és végvárait.
Somogy megyében 2003-ra teljesen befejeződött a várak felmérése, illetőleg azonosítása. A szerző végezte a középkori várak, elsősorban az ún. ismeretlen várak azonosítását a különböző források, illetőleg az irodalom segítségével. Napjainkra állt össze egy közel 80-ra tehető váregyüttes, amely meghatározó szerepet játszott a megye Árpád-és középkori időszakában. Sajnos a forrásszegény időszakok (XI-XIII. és a XIV-XV. század) csak a régészeti feltárások segítségével tárhatók fel kellő biztonsággal. Ilyen feltárások Somogy ÉK-i részében egyedül a Kereki vár esetében voltak. A Balaton déli partjánál vezető Hadút melletti többi várak elsősorban a témánk szempontjából fontosak. A XI-XIII. században a Fokról Ságvár-Tab felé futó útvonal melletti Nagyberény, Nyim földvárai, ugyancsak a déli Hadút melletti stratégiai jelentőségű Szólád, Nagycsepely, Karád, Fonyód és Gamás egy-egy korai földvára. Tőlük délebbre Öreglak és Somogyvár, valamint a Dunaföldvár irányából vezető utak melletti korai földvárak, így So-mogyacsa vára is.
Ezek bemutatására, illetőleg részletes leírására törekszünk. Az olvasó számára lehetséges, hogy első pillanatban fárasztónak tűnő várleírások, valamint a forrásközlések mégis nagyon fontosak, mivel zömében egyedi, eddig feltáratlan várakról lesz benne szó.
A térség, de a megye legkorábbi történeti forrásokkal azonosítható királyi vára a Kereki - Fehérkő, az ún. Katonavár. Első említése 1 336-ból származik. 1396-ig királyi vár, majd magánkézbe, előbb a Marczali, majd a Báthori család kezébe került. 1403-ból és 1490-ből tudunk ostromáról. Az utóbbi ostromkor vált rommá, majd 1543-ban a magyarok felrobbantották, hogy a török ne tudja használni.
A mai Kereki községtől dél-nyugatra 1,7 km-re magasodik ki a vár dombja. (3. ábra) Régi népi elnevezése Kupavár. Katonavár néven csak a XIX. század második felében jelenik meg a térképeken. Csánki Dezső azonosította Fehérkő várával.
A vár téglából épült, csak kevés épületeleme készült kőből. 1830 táján a kereki templom építéséhez vittek el innen építőanyagot. Az első világháború után pedig a közelben épült vadászkastélyhoz vittek el sokat belőle. 1959-ben Dornyay Darnay Béla vezetésével megtisztították a bokroktól a várat. 1961-62-ben Sági Károly végzett ásatást a vár területén. Koppány Tibor tervei alapján az Országos Műemléki Felügyelőség végzett állagmegóvási munkálatokat romjain. A fallal körülvett vár kerek hegytetőt foglal magába. Köröskörül meredek oldallal, 6-7 méterrel alacsonyabb szinten árok veszi körbe, amelynek külső oldalát sánc kíséri. Ennek belső magassága 1 és 5-6 m között változik. A keleti oldalon 30 m hosszan hiányzik. Déli irányból, a hegy többi része felől még egy külső árok is védte a várat, amely hosszan átkanyarodott a nyugati hegyoldalra. A hegy minden oldala igen meredek. Északkelet felől enyhén emelkedő széles gerinc vezet fel a vár alá. Erről az oldalról további három védővonalat alakítottak ki. Ezek közül a középső nagy ívben, háromnegyed kört leírva mélyen lekanyarodik a hegyoldalban, míg a két vége a felső árokhoz, illetve sánchoz csatlakozik. Alul még egy további árok, illetve külső oldalán sánc erősítette a vár védelmét.
 |
| 3. ábra Kereki - Fehérkő vár |
A vár teljes területe 160x86 m és 1,02 ha. A belső vár területe 45x35 m és 0,11 ha.
A vár romjai ma csak egy emelet magasságban állnak, de eredetileg két emeletes volt. Ellipszis formájú, két emelet magas támpilléres falait csak délen szakította meg a feltárt két nagyméretű pillér felett álló kapu. Lehetséges, hogy felette egy kaputorony állhatott. Külső homlokzatán a támpillérek között egymás felett három sorban nyílások voltak. Alul a pince lőrés alakú szellőzőit látjuk. Az első emeleten már a nagyméretű, kőkeresztes osztású ablakok voltak. Ebből egynek a belső, ülőfülkés részlete fenn is maradt. A lakószárnyakat fedő magas tető valószínűleg falazott szuroköntős vagy fagerendákra épített gyilokjáróval nyílott a külső homlokzatok falsíkjai fölé. Ebből az egységes épülettömegből emelkedett ki a szokatlan alaprajzú belső torony, amelyet ugyancsak tetősisak fedhetett. A várat a kettős külső árok között húzódó sáncon falsík övezte. Valószínűleg még egy ilyen falsík volt a második árkon kívül is. Mindkettőben kapu volt, amelyeken át a kettős árok felett ívelő, ácsolt fahíd vezetett a várba.
Véleményünk szerint a királyi, királynéi fontos somogyi uradalom egyik központja, a tatárjárás után kiépített elliptikus alakú központi lakótoronnyal rendelkező típusa volt. Ezek a korai, XIII. századi tégla, kő- és favárak általában egy-egy kiemelkedő magaslatra épültek. A gótika, majd a reneszánsz időszakában tulajdonosai: a király, majd a legelőkelőbb somogyi főurak átépítették. Gótikus külső támpillérei, valamint a díszes kályhái, az emeleten meglévő nyitott, kőkonzolos függőfolyosói a korabeli olasz paloták hangulatát idézték. Az előkerült rangos és gazdag leletanyag ugyancsak a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező tulajdonosra utaltak.
A XIII-XV. században ez a vár ügyelhetett Kőröshegy mezőváros, valamint Szántód fontos balatoni révhelyére.
A Tabtól ENy-ra húzódó fontos utak és rév, valamint a királyi és főúri birtokközpont legkorábbi, a forrásokban is említett vára volt a Kereki tégla és kővár, amely a jelenlegi formájában XIII-XV. századi. Előtte egy föld és gerendavár, illetőleg sánccal, árokkal megerősített torony már állhatott a területén.
A történeti források sajnos ezekre a korábbi, nyilván már az Árpádkorban is meglévő fontosabb földvárakra egyáltalán nem utalnak. 1424-ből tudunk például a mai Nyim Kási-vár nevű hegyére vonatkoztatható váradatot. Ekkor említik Kás határában a „mons Nagheg, in quo locus castelli haberetur-t" azaz a Nagyhegyen lévő várkastély helyét. Ma Nyim községtől nyugat-délnyugatra közel 3 km-re található a Kási-vár nevű hegy. (4. ábra) A Kási-puszta és Szent László monostora-puszta között kanyargó völgy déli oldala felett állt a vár. A rövid hegynyelv északi végén emelkedő magas, kerek kúpon látható kettős árokkal megerődítve. Belső területe lapos, ovális alakú, átmérője 29x21 méter. Köröskörül rendkívül meredek oldal övezi, amely mesterséges kialakítású. Alatta 9-10 méterrel alacsonyabban egy 7-8 méter széles árok fut körbe. Az árok külső szélét 2-5 m magas sánc kíséri. A sánc mögött újabb árok fut körbe, amely 7-14 m széles és 1-3 m mély, majd a természetes lejtő következik. Az árkokon kívül még két rövid védelmi vonal van a hegyoldal lejtőjén. Az északi oldalon egy mesterséges terasz vonul végig 80 m hosszúságban, illetőleg a keleti oldalon egy 35 m hosszan, mindkettő vízszintes alakú.
 |
| 4. ÁBRA NYIM - KÁSI-VÁR |
A központi vár területén nem látszik feljárat nyoma. A nyugati oldalon vezet a külső árkon át a külső területtel azonos magasságú töltés a két árok közötti sáncra. Az északnyugati oldalon egy völgy kanyarodik, amely ugyancsak feljárat lehet.
A vár teljes területe 95x90 m és 0,65 ha. A központi plató 29x21 m és 0,08 ha. Alatta a szántóföldön egy nagyobb kiterjedésű település, a várhoz tartozó középkori falu nyomai, cserépmaradványai kerültek elő. Ez volt a forrásokban is szereplő Árpád- és középkori Kás falu. Vele kapcsolatos az 1 302-es birtokosztály, amikor a Csák nemzetség ágai felosztják Kás birtokot. A székesfehérvári káptalan előtt Hebron comes négy fia: Csák, Benedek, János és László, míg Móricz fiai: Sándor és Konrád comes, valamint Gyárfás és Aladár nyertek egy-egy, azaz összesen három részt. Vagyis valószínűsíthető, hogy az Árpád-korban már álló földvárhoz tartozó falu is a Csák nemzetség birtoka lehetett. Eredetileg a Csák nemzetség itteni birtokainak a központja lehetett a Kási-hegy vára, amelyet 1424-ben már csak kastélyhelyként emlegetnek. A faluban pedig a Csákok vértesszentkereszti kegyúri apátságának volt - többek között - birtoka.
A források segítségével így azonosítható a Csák nemzetség Árpádkori földvárral, faluval rendelkező birtoka.
A Csákok Kási várhegyi Árpád-kori földvárához hasonló lehetett a Ságvár-Börevár. (5. ábra) Ez a Ságvár községtől nyugat-délnyugatra 5 km-re a Jaba-puszta felé vezető Jaba-völgy déli oldalán, a kocsiút felett emelkedik. Azon a hegyen, amely a Szent László hegy egyik, az észak felé kinyúló gerincét képezi. A keskeny, helyenként alig pár méter széles, észak-dél irányú gerinc két oldala rendkívül meredek. Teteje enyhén lejt észak felé, amelynek a végén van a kétrészes vár. A várat a gerinc felől, azaz déli irányból két átvágás is védte. Az első árok 18 m széles és 5 m mély, míg a második árok 25 m széles és 7 m mély. Az utóbbi közepén egy kisebb töltés, talán egy földcsuszamlás következménye.
 |
| 5. ÁBRA SÁGVÁR - BÖREVÁR |
E két átvágás után következik az első várrész platója, amelynek hossza 30 m és 5-11 m széles. Nyugati oldala magasabban fekszik és a déli végének a kivételével erősen bolygatott. A nyugati és a keleti oldal alatt, 10-11 m-es szintkülönbséggel egy kb. 2 m mély árok húzódik. A nyugati oldal árka északon felkanyarodik az első vár alá és ott befejeződik. A keleti oldal árka azonban egyenes vonalban tovább halad a második várrész alatt.
A második, a belső várrész platója, egy újabb átvágás után, de az előzőnél 9 m-rel lejjebb kezdődik és a hegygerinc elkanyarodó végét foglalja magában. E belső várrész platója erősen északi irányba lejt. A végén két 12-15 m széles és 3-6 m széles átvágás zárja le, majd a meredek hegyoldal következik.
A belső várrész keleti oldala alatt, 5-6 m-rel alacsonyabb szinten, a már említett keleti árok folytatódik, és felkanyarodik a belső vár északi vége alá.
Még egy különleges és a védelemmel összefüggésbe hozható dolog figyelhető meg. A vár előtt a hozzávezető alig 1-2 m széles hegygerinc mindkét oldalán a gerinc irányára merőlegesen 8-10 m-re lenyúló 1-1,5 m mély szabályos bevágások vannak egymás mellett, 50 m hosszúságban és 2-3 m szélességben futnak ezek egymás után. Két hasonló bevágást találunk az első vár keleti oldalában is. Valószínűleg ezzel próbálták a vár megközelítését megnehezíteni. Teljes területe 150x57 m és 0,67 ha. A vár mérése és bejárása során egy középkori kerámia került elő.
Kiss Lajos Ságvár szócikkénél szerepel, hogy Ságvár helység nevét 1138 és 1329 között Sagu-ként említették. Utána a XV. században, így 1460-ban szerepelt Ságvár/Sagwar-ként. Lehetséges, hogy ekkortájt nevezték el az Árpád-kori váráról?
Egyéb adatok erre a várra nem vonatkoztathatók. Csakúgy, mint a közeli Nagyberény község déli végében, a temető felett nyugatra, a Kerék hegyen lévő várról sincs forrásunk. (6. ábra) Ez a dél felől kes-kenyen kezdődő, majd észak felé kiszélesedve emelkedő vár egy tipikus somogyi „hegyi" vár. Két oldala, különösen a keleti, igen meredek. Ez a vár is kétrészes és az egész hegytetőt magában foglalja. A legmagasabb részén észak felé van a belső vár. Ovális, egyenes platót fog körbe háromnegyed ívben egy árok, amely a keleti, a meredek oldal felett hiányzik. Itt a hegy pereme mesterségesen levágott. A 15-16 m széles árok 3-5 m mély, míg az egyenes plató átmérője 30-35 m és középen egy hosszúkás, 0,5 m mély bevágás található.
 |
| 6. ábra Nagyberény - Kerék-hegy |
A külső vár a déli irányban lejtő részen van. Keleti oldalát a meredek hegyoldal jelzi. A nyugati oldalon 2-3 m-rel alacsonyabban a belső vár alá fut. A külső vár a déli végén hirtelen meredekké vált. Erről az oldalról széles átvágás (árok) védte. E legalsó árkon túl csak egy kis háromszög alakú, lapos rész jelzi a hegy alját.
Az Árpád-kori várnak tartható, belső és külső várral rendelkező földvár hossza 100 m, míg szélessége 30 m. Teljes területe 150x60 m és 0,26 ha. Történeti adatot rá nem találtunk.
Pesty Frigyes 1864-ben még fennálló falait említette. Ma már a tégla vagy kőfalaknak még hírmondói sincsenek. Lehetséges azonban, hogy a kereki királyi, királynéi várhoz hasonlóan egy a XIII. században királynéi várkastély, a berényi uradalom egyik központja állhatott itt, mivel a berényi királynéi népekről több forrásemiítés is van. A királynéi vár és a majorság helyének azonosítása sem lehetetlen feladat, bár Nagyberényben még egy vár található. A község délkeleti szélétől kb. fél kilométerre, ahol a dombvidék több völgyre ágazik, ott a kinyúló hegygerincek egyikén található a Zsidódomb. (7. ábra) Közvetlenül a község lőtere felett található a földvár, amely a hosszan elnyúló, keskeny, észak-dél irányú, meredek oldalú gerinc északi végét foglalta magába. A gerinc észak felé gyengén lejt, majd egyenessé válik. Itt található egy igen elmosódott átvágás, amely 15-16 m széles és 1 m mély.
 |
| 7. ÁBRA NAGYBERÉNY - ZSIDÓDOMB |
A vár külső része keskeny gerincet képez, szélessége 7-8 m, míg a végén 13 m. Felülete sima és egyenes, míg a nyugati oldala a peremnél éles, a keleti oldala elmosódott. Észak felé egy újabb átvágás következik, amely 96 m után fél méter mély és 3-5 m széles. Ez az árok a vár mindkét oldalán folytatódik, de itt már csak terasz formájában, majd a hegygerinc végét is körbefogja. Az általa lezárt kis belső terület téglalap alakú és 23x14 m alapterületű.
A külső átvágástól kintebb 7 m-re egy újkori földút mély bevágása látszik. A vár teljes területe 140x20 m és 0,21 ha. A belső és a külső vár együttesen 0,15 ha. Történeti adatot nem ismerünk rá, így későközépkori is lehet.
A Ságvár-Nagyberény-Nyim vonalától délre, Törökkoppánytól pár kilométerre található Somogyacsa-Pogánydomb földvára. (8. ábra) A község nyugati szélétől nyugatra kb. 500 m-re vonul az észak-déli irányú, viszonylag keskeny Pogánydomb nevű gerinc. Ez a vár is két részre, két nagy, önálló területre oszlik. Mindkét részt sánc és árok veszi körbe. A gerinc folytatásától mindkettőt további elővédművek választják el. A délre eső várrészt kis „elővár" és két árok, míg az északra esőt egy igen mély árok és hosszú sánc tagolja. A délre eső fő-várrész belső területe viszonylag egyenletes, hossza 47 m és legnagyobb szélessége 23 m. Az északra eső fő-várrész egészen más jellegű. A gerincet két magasan fekvő rövid árok három részre osztja. Ezek hossza 15-20 m, míg szélességük 15 m, de az északi részen lévő harmadik szélessége csak 5 m. E három részre osztott főrész teljes hossza 65 m. A vár teljes területe 245x70 m és 1,48 ha. A belső területe 150x23 m és 0,27 ha alapterületű.
 |
| 8. ÁBRA SOMOGYACSA - POGÁNYDOMB |
Történeti forrásadatot nem ismerünk rá. Wosinsky Mór megkutatta a várat. Átvette Rómer Flóris rajzát, de ő öt részt különböztetett meg. A rövid ásatása során őskori cserepeket, korongolt, hullámvonaldíszes, vastag peremű cserepeket említett, amelyeket „népvándorlás kori"-nak tartott. Még említ egy római feliratos kő kis töredékét és több vasdarabot.
A hullámvonaldíszes kerámiák szerintünk korai középkoriak. Miklós Zsuzsa várkutató a XII-XIII. századi kisvárak között említi.
Jóval egyszerűbb Árpád-kori vártípus Somogyacsa község déli végétől keletre 700 m-re került elő. Ez egy észak-dél irányú keskeny hegygerincen található. A gerinc közepe táján van egy mély bevágá-sú kocsiút. Ettől délre fokozatosan emelkedik a gerinc, majd 180 m után elérünk egy mély sáncárkot. Ebből emelkedik ki a hosszúkás alakú hegytető, amely már a vár területét jelenti. A régi intenzív földművelés megváltoztatta az eredeti peremet, letolta és a sáncárkot is enyhén feltöltötte. A plató eredeti szélét a nyugati oldal elmosódott pereme jelzi. Keleti szélét ma a függőleges szakadék adja. A várbelső déli végét nem lehet pontosan megállapítani. A déli sáncárok külső szélén magas sánc keretezi a hegygerincet, amelynek a túloldalán újabb mély sáncárok látszik.
Ez a vár tehát egyrészes és északi végén egy, míg a déli végén két árok van, s az utóbbiak között egy magas sánc található. A vár keleti belső oldalát a szántással elfaragták. Hossza eredetileg kb. 26 m, míg szélessége 18 m lehetett. Az északi árok mai szélessége 19 m, míg a déli árok szélessége 16 m. A tipikus egyrészes, kör, illetőleg ovális alakú Árpád-kori vár, amelynek forrásemlítése hiányzik.
Ehhez a típushoz tartozik a környéken a balatonszemesi ún. Temető, a nagycsepelyi Barátok asztala, a gamási Törökvár, a szóládi Régi temető, a karádi Kupavár és a fonyódi Várhegy földvára.
Balatonszemesen a temetőben, annak is az országút felé eső szélén emelkedik az 5 m magas, kerek és mesterséges domb. A mai temető sírjai az alját körülveszik, de néhány sír a domb magasabb részén is megtalálható. A plató északnyugati felét az ott kialakított sírokkal 1-1,5 m-rel lesüllyesztették. A domb tetejének déli vége és keleti fele kissé domború és egy 17 m átmérőjű platót képez, a szélén egy kőkereszttel. A sírokkal sűrűn betelepített temető a dombig terjed. Nyugati és északnyugati aljában a temetőkerítés, majd azon túl az országút található. A vár eredeti állapotára csupán a dombtól délre és délkeletre eső füves terület alapján lehet következtetni.
Itt ugyanis nincsenek sírok és egy betemetett árok igen gyenge, alig látható nyomait lehet látni. Ez vette körbe az egész várdombot, amelynek alapátmérője 50x60 m. Történeti forrásadat nincs reá. Formája és mérete alapján egy Motte-típusú középkori vár lehetett, amely egy fa vagy tégla, kő tornyot rejthetett magában. Ilyen lehetett a Nagycsepely községtől délkeletre, kb. 400 m-re, keletre vezető a országúttól délre 200 m-re lévő dombsor, amelynek elkeskenyedő végén található a Barátok asztala nevű domb. (9. ábra) A vár platója lapos, alakja ovális és 20x15 m-es átmérőjű. Északnyugati oldala a természetes, egyenes, meredek oldalra támaszkodik. Itt mesterséges erődítésnek nincs nyoma, míg a többi oldalát félkörívben mély árok övezi, amelynek szélessége 15-18 m és mélysége 2-2,5 m.
 |
| 9. ábra Nagycsepely - Barátok asztala |
Az árkon kívül déli és keleti irányban a vár platójával azonos, vagy alig magasabb dombtető folytatódik. Ez is kis kiterjedésű, szélessége csak 10-22 m és egy természetes, meredek oldal zárja le. Itt nincs mesterséges erődítésnek nyoma, de ez is a várhoz tartozott. A felhagyott homokbánya a vár árkának az északnyugati végét érte el. A vár platóján egy nagyobb gödör nyoma látszik.
Teljes területe 50x30 méter és 0,1 ha, míg az árkon belüli terület 20x15 méter és 0,025 ha. Történeti forrásanyag nincs rá, de ugyancsak a Motte-típus váraihoz tartozott. Ilyen típusú a Camás-Törökvár is, amely Gamás községtől délre 2,4 km-re a Szelistyei-árok kanyarja felett, a völgy déli oldalában emelkedik. (10. ábra) A déli irányban elterülő fennsíkból széles és egy enyhén lejtő hegynyelv nyúlik ki északi irányban. A vár azonban nem a legmagasabb részen van, hanem a hegynyelv északkeleti oldalából kiugró, különálló részen, amely a lapos dombtető alatt kb. 20 m-rel alacsonyabb szinten van.
 |
| 10. ábra Gamás - Törökvár |
A vár ovális alakú és a felette emelkedő fennsíktól egy sekély nyereg választja el. Erről az oldalról egy mesterséges, 9 m széles és átlag 1 m mély árok védi. Ez kétoldalt lekanyarodik a keleti és a nyugati oldalra. A vár belső területének legmagasabb része a déli végében van. Teljes területe 40x30 m és 0,1 ha., míg az árkon belüli terület 34x17 m-es és 0,04 ha. Történeti adat erre a várra sem ismert.
Hasonló formájú és korú az ugyancsak a Balaton déli partján futó Hadutat védő Fonyód-Várhegy földvára (11. ábra), amely Fonyód belterületének déli része fölé magasodik. Szabálytalan, ovális alakú és központi platója sík, míg a délkeleti része kissé mélyebben fekszik. Igen mély árok veszi körbe, részben külső sánccal. A plató füves tisztás, az árkát és a hegy oldalát erdő borítja. A több méter mélységű árok mellett lévő sánc magassága 1-2 m. Teljes területe 90x70 m és 0,46 ha. A központi plató 45x25 m és 0,07 ha.
 |
| 11. ábra Fonyód - Várhegy |
A várban 1934-ben Bacsák György végzett kutatásokat. Egy kisebb, általa rómainak gondolt épületet is feltárt. Több fenékbélyeges kerámiát, valamint XIV-XV. századi darabokat is említ. Feltárt egy kőfalat, valamint egy palánk 25-30 cm-es vastagságú gerendákból álló, agyaggal kitömött maradványait. Az erődítést az őskortól kezdve az Árpád-koron keresztül egészen a törökkorig figyelőhelyként használták. (Lehetséges, hogy az említett kis épület egy római őrtorony alapja lehetett?) A IX-XIII. században létező váregyütteshez tartozhatott a hasonló korú Fonyód-bélatelepi cölöpépítményes telep. Ezeket történeti forrásanyag nem említi, viszont jelentőségüket és korukat az ásatások adták meg.
Ide sorolható a még pontosan meg nem határozott karádi Kupavár is, amelyet a helynéven kívül a Koppány vezérrel és István királlyal is kapcsolatba hozható ottani monda jellemez. „Az öregektől hallottam többször, hogy Kupa vezér, vagy ahogyan írásosan mondták, Koppány legerősebb harci állása a Karád melletti kupavári domb tetején volt, ahonnan a balatoni térséget szem előtt tarthatta. A harcosok és a hozzátartozóik a Karád nevű alvezérről elnevezett faluban laktak. A kupavári domb oldalában egy alagút bejárata volt, és amikor a királyi csapatok körülvették az erdőt, Kupa azon az alagúton menekült el katonáival."
2002. július 13-án Karádon tartott tudományos előadásom után beszélgettünk a kitűnő folklorista egyetemi tanárral, Vikár Lászlóval. Szerinte is minden ilyen mondának valóság alapja van, ami azt is jelenti, hogy akár egy Koppány kori erődítmény állhatott a Kupavár nevű karádi helyen. Karád település neve pedig nyugodtan eredhetett a kara=fekete török szóból és lehetett ilyen alvezére ott Koppánynak is.
Ehhez a történeti időszakhoz kapcsolható valószínűleg - Szólád-Régi temető várán keresztül - az ottani helynevekből levonható történeti következtetéssor. Fontos bizonyítéknak tarthatjuk ugyanis azt, hogy a Somogyvár felé vezető hadút (Hadút) szóládi szakaszánál található egy Besenyőmái nevű település, amelynek a középkorban Szent Miklós titulusú temploma volt. A bizánci vallású besenyők őrizték a kora Árpád-korban a fontos Nyest települést, valamint a szóládi várat is. Milyen is lehetett ez a szóládi vár, amelyet ma a Régi temető területén találhatunk. (12. ábra) Ez Szólád község közepe táján, közvetlenül a keleti házsor felett, az új temetőtől délkeletre 150 m-re a fennsík szélén található. Délkeleti szélén átlag 1 m mélyen bevágódott földút tart meredeken felfelé. Alatta délkeletre a várhelyet egy természetes meredek oldal zárja le. A többi oldalon kettős, mesterséges árok veszi majdnem teljesen körbe. A belső árok végig jól kivehető. Az árok szélessége 7-8 m, a mai mélysége 1-1,5 m. Az árok által behatárolt terület szabálytalan, megközelítőleg erősen gömbölyített sarkú téglalap. Hossza 75 m és szélessége (az útig mérve) 55-60 m. Belső területe sima, majd északkelet felé gyengén emelkedik. Közepébe egy kis mesterséges gödör mélyed. A külső árok a nyugati oldalon, a belső árok mellett szélesen indul. Közöttük az árokból kidobott földből töltés (sánc) emelkedik. A sánc itt megszakad, ezzel egy vonalban az árok is megszűnik. Itt lehetett az eredeti bejárat.
 |
| 12. ÁBRA SZÓLÁD - RÉGI TEMETŐ |
A külső árok az északnyugati oldalon 45-50 m után eltávolodik a belső ároktól és attól 8-12 méterre ível át az északi és az északkeleti oldalon. A külső árok keleti vége a feltöltések miatt nem állapítható meg. Az árok szélessége 6-7 m. A belső ároktól északkeletre-keletre is az egykori temető sírhalmai látszanak.
Az egykori vár nagyrészt jó fenntartású. Füves terület, de csak az egykori sírhalmok látszanak már. A terület déli szélén egy erősen rongált, négyzetes, téglából rakott szobortalapzat áll. A délnyugati, meredek részeket erdő fedi.
Teljes területe 100x85 m és 0,64 ha, míg a belső területe 80x56 m és 0,36 ha. A felszínen nagyon sok, többnyire jellegtelen középkori cserép található. Történeti forrásanyag nincs rá, de a földrajzi nevek etimológiája alapján sokszor következtetni lehet a község eredetére, legkorábbi, így államalapítás kori történetére. Magának Szóládnak a neve személynévből származik (esetleg Szórád formában) így lehetséges, hogy a község neve - torzult formában - az első birtokos nevét őrizte meg. Erre látszik utalni egy 1272-ben kelt oklevélben a „Zolád" forma, amely személynév. De még figyelemreméltóbb a szomszédos (közigazgatásilag jelenleg Szólád területére eső), a középkorban létezett Nezde település nevének a vizsgálata. Itt is egy rontott névalakról van szó, de ez nem személynevet takar, hanem a németek (lovagok) részére alapított telep megjelölését (neusiedl=új település). Hasonló névromlás példáját adja a Fertő-tó melletti Nezsider község neve is. A burgenlandi település német neve ma is Neusiedel am See (tó melletti új település). Fontos adatok ezek, és az is, hogy az említett Karád, Besenyő, sőt Rád sincs nagyon távol a másik német lovag, Theobald, Theo, Taob, Tab és környéki birtokaitól. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a 997-98-ban a Koppány ellen István király által vívott győztes csatában részt vevő német lovagok jelentős somogyi és köztük Balaton-parti birtokból részesültek. A Koppányt legyőző Wencellin Rádiak Radon és a környékén, a Tiboldok Tabon és vidékén, illetőleg más német lovagok Szólád és Nezde vidékén, valamint más helyen a megyében kaptak István királytól birtokokat. Birtokközpontjaik egy-egy jelentős útcsomópont, így révek, valamint vámhelyek varas helyeinél alakultak ki, amelyet Somogy ÉK-i részének újonnan felmért és itt bemutatott földvárai, várai is igazolni látszanak. Nehéz a megtalált Árpád-kori (XI-XIII. századi) várakat azonosítani és az egykori tulajdonosokhoz kötni. Hiszen az oklevelekben még a nagyon jelentős királyi, királynéi, majd későbbi Marczali és Báthori kézbe kerülő várközpont várát, a Kereki várat is csak 1334-től említették, jóllehet ez volt a vidék legjelentősebb XIII-XIV. században kiépített tégla és kővára, castruma. Nem véletlen, hogy az általunk azonosított Nyim-Kási vár 1424-ben castellumként, azaz várkastélyként szerepelt. A Csák nemzetség említett tagjainak castellumához, azaz várkastélyához tartozhatott már a XIII. századtól a várkastély alatti, az azt ellátó Kás falu.
Az általunk közölt további - a forrásokban nem szereplő - várak tulajdonosainak azonosítását kellő sikerrel elvégezhetjük a várak melletti települések ismert tulajdonosai révén. Ezért látszik erősen valószínűnek, hogy a nagyberényi korai kettős vár, a kerékhegyi Árpádkori királynéi vár lehetett.
A bemutatott fontos utak, révek például a Hadiút mellett szereplő ismeretlen tulajdonosú földvárak megismertetik velünk a korai, így a XI-XIII. századi ÉK-i somogyi várak történelmi szerepét. Ebben a térségben is fontos stratégiai szerep jutott a német lovagok kezébe került birtokoknak, illetőleg az ott fellelhető váraknak. Külön érdekesek és vizsgálandók a Koppány és István mondák harcában is szereplő várak, erősségek (Karád-Kupavár, Fonyód-Várhegy, Nagycsepely stb.). Ide kívánkozik még a térségünkhöz tartozó nagyon fontos So-mogyvár-Kupavár, azaz Somogy megye névadó központjának vára, illetőleg az itteni Koppány központ kérdése, valamint az azzal kapcsolatos vita állása. Bakay Kornél régész szerint „a régészeti ásatás során megtalált legkorábbi érmék alapján feltesszük, hogy a királyi alapítású és méretű templom építése I. László trónra lépése után (1077) közvetlenül megindult... a másfél évtized múlva felszentelt templom tehát magában állt. A több mint 2,5 hektáros dombtetőt hatalmas, 3-3,2 m széles(!) tégla és kő védművekkel vették körül, éppen úgy, ahogyan a 2 hektáros garamszentbenedeki fennsíkot is kő-és sáncfalak oltalmazták. A várfal építési munkálatai 1091-re, a felszentelés idejére nem készülhettek el, a védműépítés a XII. században is folytatódott, amint ezt a falba épített - kőfaragóműhelyből származó - törmelékek és rontott faragások jelzik." Ezzel szemben Bóna István régészprofesszor szerint: „A meglepetést, ha úgy tetszik a döbbenetes csalódást a várbelső 18 éven keresztül tartó, szinte teljes feltárása okozta. A 200 000 db-ot számláló leletanyagban egyetlen X. századi cserép vagy fém nem akadt, IX. századi vagy római sem. XI. századi réteg közvetlenül a bronzkori szinten található. X-XI. századi sírok sem ismertek a várból vagy környezetéből, csak a monostor XII. századi temetője létezik. Bár a kérdés még csak mintegy 80 %-ban dőlt el, mégis úgy látszik: az urbs Sumich, ahogyan a monostor alapítólevele nevezi a XI. században még nem volt érdemlegesen megerősítve, csak az 1091-ben felszentelt hatalmas monostor territóriuma kap majd - valószínűleg a XII. században - kőfal kerítést."
 |
| 13. ábra Somogyvár - Kupa vár |
Nézzük meg magát a vita tárgyát a mai állapotában! (13. ábra) Somogyváron a magas fennsík háromszög alakú kiszögelésén van a vár. A fennsík felől két árok védte. Mindkét ároknak a két vége a hegy oldalában még 90-100 m hosszan látható, köztük egy erősen szétszántott sánc maradványaival. A sánc magassága a hegyperem felé eső részeken így is eléri az 5 m-t. A hegytető középső részén azonban az árkok eltűnnek, teljesen fel vannak töltve, de a sáncnak sincs nyoma. A várnak a fennsík felé eső belső szélén is volt valószínűleg egy sánc, amely ma alig észlelhető, széles hegynyereg fölé magasodott. Egyedül a keleti sarok emelkedése tekinthető a sánc erősen lehordott maradványainak. A várhegy többi oldala meredek. Ezeken a részeken a felszínen nincs nyoma erődítésnek. A körben előkerült vastag téglafalakat és azok maradványait az ásatások tisztázták. 2002 nyarán a kilátó építése előtt Bakay Kornél a DK-i saroknál egy kör alakú (rondella?) saroktornyot tárt fel. Ez a torony a körben megtalált téglafalhoz csatlakozó erődítmény része lehetett. A vár teljes területe 270x180 m és 3,76 ha. A belső sánc mögötti belső rész területe 230x190 m és 2,47 ha.
Ha a történeti forrásokat nézzük, akkor Somogyvár 1001 -1329 között Sumig, Sumug, Sumugien, Somud-ként szerepel. 1332-37 között már Sumugvar, vagyis a Somogy helynév kiegészült a vár megnevezéssel. Somogyvár várát először 1211-ben említik in territorio Simigiensis castri-ként, tehát castrum-ként, de így szerepel 1224-ben is. 1257-ben már a vár (castrum) vámja is szerepelt. A hozzávezető fontos hadiútról a Henrikfiak XIII. század végi és XIV. század eleji lázadása idején értesülünk. III. Endre 1292 májusával vonul át ezen a hadiúton seregével Zágrábba. 1296-ban III. Endre megostromolja Somogyvárt, hogy kifüstölje onnan a Kőszegieket.
Véleményünk szerint Somogyvár vára a XIII. század végén jelentős erődítmény, mivel a királyi seregek nem tudták bevenni.
Ebben az időben Somogy főispánjai a Kőszegiek, az ún. Henrikfiak voltak. A megye legjelentősebb központjait, így Somogyvárt, de Segesdet is a kezükben tartották. A XIII. század második felében kialakult trónharcokban a Csák-nembeliek hatalmi harcba kerültek a Héder-nembeli Kőszegiekkel. 1276 márciusában a Csáknembeli Péter nádor a Héder-nembeli Kőszegi Péter püspöki székhelyét, Veszprémet pusztítja el. Ezután vette át a Gut-Keled és a Héder-nembeliek vezette csoport a Csák-nembeliektől a kormányzást. Ezek a hatalmi harcok is különböző erődítmények, várak készítését, illetőleg megerősítését ösztönözték. Láttuk, hogy éppen Tabtól ÉK-re lévő Nyim-Kási vár volt a Csákok egyik megerősített várközpontja.
Somogyvár várát 1334-ben is említi egy oklevél. Ekkortájt gyakran találkozunk az „in oppido Symigiensi", az „in civitate seu oppido castri Symidiensis", a „civitatem nostrum regálém Somogwar vocatam", majd 1378-ban a „civibus seu hospitibus de Somogvár" megjelölésekkel. Az 1410. május 6-án kelt oklevél adata szerint „cum castro murum antiquum ibiden ad presens habenti" szerepel. Zsigmond király oklevele Somogyvárt a Marczali családnak adja a vár, azaz a castrum régi falaival együtt. A bencés apátság királyi kegyuraság alatt maradt, tudjuk egészen a XV. század második feléig.
Somogyvár ispánsági központ várára találjuk a legkorábbi okleveles adatot, mivel már 1211-ben castrum-ként szerepelt. Az 1061-ben először szereplő somogyvári ispán (Symigiensis comes) alapján ez a vár már a XI. század elejétől működhetett. Bakay Kornél szerint „az előkerült hatalmas erődfalak külső oldalán, illetőleg részben a kőfa-lazat alatt talált átégett ún. Vörös sánc nyomait keltezhetjük a X. századra." Ennek pontos eldöntésére lenne szükség egy mindenre kiterjedő céltudatos somogyvári várkutatásra. Hiszen kétségtelenül tény az is, hogy a tanulmányunk elején említett Zselickisfalud-Ropoly-puszta Várhegyének földvárában az északnyugati sánc 50 m-es szétszántott, kb. 1 m magas rétegében végig a vörösre égett föld figyelhető meg. Ez a földvár Rupolujvár vagy Kaposujvár-ként is szerepel. Sokan összekeverik az ősi földvárat, amely Zselickisfalud határában volt. Innen került át ez a várközpont a XIV. század elején a Kapós szigetére, azaz a mai Kaposvár Nostra környéki helyére. Itt állhatott már 1313-1348 között, amikor a várnagyát említik. A Gutkeled-nembeli Felsőlendvaiak 1 31 3-ban kapták meg az uradalom felét a vár nélkül a Monoszló-nembeliektől. Ok építhették fel új uradalmi központként a kaposi szigetre Rupolujvár néven. 1357-ben a Felsőlendvai kaphatta meg (a felét?) Vásári Miklós esztergomi érsek öccse, Tamás. Fiaitól Zsigmond 1403-ban hűtlenségük miatt vette el. Tehát szét kell választanunk a korai, a vélhetően vörös sánccal rendelkező X-XIII. századi ropolyi (Zselickisfalud határa) földvárra és a ropolyujvári, azaz kaposujvári tégla-kővárra, majd palánkvárra (XIV—XVII. század) vonatkozó forrásadatokat, azaz információkat. Nyilvánvaló, hogy ez is arra bizonyíték, hogy a X-XIII. században más helyen és más stratégiai céllal épültek Somogy várai. A ropolyi vagy másképpen kaposujvári, kaposvári váradat bizonyítja, hogy a XIV. századra korszerűtlenné váló ún. Hegyivárakat elhagyták. Új anyagból és új, stratégiailag fontosabb helyen új, pl. lakótornyos vagy kastélyszerű várat építettek fel. Somogyvár korai, az abban az időben korszerűnek számító XI—XIV. századi vára, amint azt az 1410-es adat is mutatja, elavult lett. Ez vonatkozik az általunk bemutatott Tab környéki Árpád-kori ún. Hegyi várakra is. Azokat is javarészt a XV. századra felhagyták, mint hadászatilag elavult várakat.
A Tab környéki XI-XIII. századi várak, földvárak feldolgozásából és közléséből kiderült, hogy a környék, de a megye legkorábbi (1211) várára Somogyvár vonatkozásában van forrásadatunk. Kereki királyi castrum-ot mintegy száz évvel később, csak 1334-ből említik. Nyilvánvaló, hogy a téglából és kőből, megfelelő árok és sáncrendszerrel kiépített két királyi vár elsősorban a királyi birtok alapvető szerkezeti eleme volt. 1424-ben a Csákok tulajdonában lévő Nyim-Kási vár castellumként, azaz nem igazi várként, hanem várkastélyként szerepelt. Jóllehet a mai megjelenésében egy tipikus kétrészes, ún. Hegyivárral van dolgunk, amelynek semmi kastély jellege nincs. Persze az is nyilvánvaló, hogy különösen a XI-XIII. században a várak hatalmi pozíciót és struktúrát képviselnek. Nem véletlen az sem, hogy az Alföldön 100-200 000 kat. hold kiterjedésű birtoktestek központjában még a Báthoriak, a Meggyesi Bánfiak stb. esetében is csak castellumokat, azaz kastélyokat találunk.
Térségünk legkorábbi (1424-ből való!) castellum említése éppen a nagyhatalmú, a nádorságot is viselő Csák nemzetséghez, azok Nyim-Kási-Várhegyen lévő kastélyára vonatkozik. Fügedi Erik szerint a várépítkezések az 1220-as évek után gyorsulhattak fel. Szerinte az 1220-as évekig Magyarországon csak a király emelhetett várakat. Az ún. Erdőispánságokban a király a megerődített kúriák helyett épített fel ettől kezdve új ispánsági várakat. A somogyvári, segesdi ispáni várak vonatkozásában említett és éppen a Csákokkal ellenséges, nagyhatalmú Héder-nembeliek is nagy várépítők. Héder-nembeliek Henrik, aki 1254-70 között országbíró, nádor és szlavón bán, 1270-ben már 12 várral, elsősorban a határokat védő várakkal állt át Ottokár oldalára. Ezek a várak a terep kiválasztásán és a megerősítés lehetőségén épültek meg 1300-ig. Ezt a példát követték a Tab környéki ún. hegyivárak: Ságvár-Börevár, Nagyberény, Nyim és Somogyacsa várai.
Más szerepet játszottak a főképpen a XV. századtól szereplő castellumok, illetőleg várkastélyok. Már az 1424-ben is említett Nyim-Kásihegy castelluma is egy birtokrész központja, az udvarháznál jelentősebb, sáncokkal, árkokkal és téglaépülettel rendelkező építménye volt. Ha nézzük Tab környékének castellum adatait, akkor közvetlen adatunk alig van rájuk. Balatonendréd vonatkozásában találunk castellumra, azaz várkastélyra adatot, amelyet a török 1544-ben épít át palánkvárrá. A római katolikus templom körül találhatók meg a falmaradványai, ezen az ún. Felsővárnak nevezett részen. Itt állhatott eredetileg Baranyai Mátyásnak, egy tóti Lengyel leány férjének az udvarháznál jelentősebb várkastélya. (Balatonendréd palánkvárával a következő fejezetünkben foglalkozunk részletesen!)
Ilyen castellum lehetett az 1555-ben szandzsákszékhellyé kiépített törökkoppányi vár magja. Szerintünk 1536 táján Török Bálint építhette ki - a régi Koppány udvarház területén - kőből a kastélyát. (Török-koppány váráról ugyancsak a következő fejezetben írunk részletesen). Törökkoppány közelében, a mai Miklósi határában állt a Perne-sziek castelluma, amelynek sáncai és árkai ma is azonosíthatók. (Dr. Sipos Imre OJP helyszínelése, 1993-2003.)
1526 után több ilyen, talán részben megerődített hely keletkezhetett. Ezek részben udvarházak, templomok sánccal, árokkal és palánkkal került megerősítésre. Külön foglalkozunk majd Kapoly XIV. századi, Kiss Gábor szerinti 1348-ból való említésével. Itt Lendvai Miklós bán fia Miklós mester vonatkozásában szerepel egy „vár vagy várszerűen megerősített várkastély". A XIV. századi, vagyis nagyon korai adat itteni említése szinte kuriózum. A Hadut további szakaszából való Somogytúr kastélyának, azaz castellumának a fontos említése. 1537-ben szerepelt a Báthori család kastélyaként. Pekry Lajos kezében volt és ekkor foglalta tőle vissza Török Bálint, aki állítólag ezt felrobbantatta.
Dolgozatunk keretébe tartozik még a Somogyvár melletti hadút egy stratégiai jelentőségű birtokközpontja, Öreglak. Castellumát nagyon korán, már 1464-ben említik. 1466-ban Thuz János kezében van, majd 1481-től Corvin János váraként szerepel. Később Héderváry Ferenc, az enyingi Török család, Bucsányi Korlátköy Péter, Bakith Pál és enyingi Török Bálint a várkastély, illetőleg a komoly várrá átépített kastély tulajdonosa. (Részletesen a következő fejezetben írunk majd róla.)
A kastély 1464-1481 közötti állapotára, a minőségére közlünk néhány adatot, mert Laki Thuz János igazi rezidenciává építette ki. Ez a hihetetlenül meggazdagodó, az olasz humanista körökkel szoros kapcsolatban álló főúr, aki a kortársak szerint írói hajlammal is rendelkezett, különleges, olasz mestereket is hozatott. 1466-ban Galeazzo Sforza milánói hercegtől hat építészt, illetőleg Raguzából mérnököket, kőfaragókat és asztalosokat kért. A külföldön: Nápolyban, Rómában, Velencében és Raguzában követségben otthonosan mozgó főúr Raguzából értékes ezüstedényeket is kapott. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy a reneszánsz stílus meghonosodhatott az öreglaki várkastélyában, birtokainak az igazi központjában.
 |
| 14. ábra Öreglak - vár |
A mai kutatásaink szerint ez az egykori várkastély, a későbbi palánkvár a mai Öreglak község keleti szélén, a templomtól keletre található. (14. ábra) A község keleti széle alatti észak-déli vizenyős völgy fölé magasodik a vár kis dombja, amely szabálytalan ovális alakú. Belső területének északnyugati szélén egy pince fölött magasan felhalmozott föld található kb. 50 m hosszan és a vár belső területéhez viszonyítva 4 m magasan. Belső területe délkelet felé lejt, de a vár eredeti szintje bizonytalan. A vár északnyugati, nyugati és délnyugati szélét a ma is jó állapotban lévő mély árok határolja. A keleti szélét a völgy fölé magasodó meredek part jelzi. Az északkeleti és a délkeleti széle is meghatározható.
A vár teljes területe 110x70 m, kb. 0,54 ha. A belső területe 66x50 m és 0,22 ha.
Jól látható tehát, hogy a XIII. század után a várak, erődítmények építésében új elemek és szempontok alakulnak ki. A határmegyék, így Somogy gyepűrendszerében kiépült korai várak, valamint a királyi ispánsági és birtokközpontok kaptak meghatározó szerepet. Mellettük az ország vezető főurai, a király oldalán harcoló német és magyar nemzetségfők stratégiai jelentőségű: út- és átkelőhely melletti központjainál jönnek létre a két osztású, valamint az ovális, egyosztású ún. hegyi vagy mentsvárak. Ezekhez a XIII. században (de lehetséges, hogy előbb is!) ellátó települések, falvak tartoztak. Kialakulnak a világi és az egyházi főurak birtokközpontjai, elsősorban castellum formájában, amelyek a XV. század közepétől jelentős reneszánsz várközpontokká is fejlődnek. Somogy, Mátyás udvarának hatására egy rangos castellum, azaz kastélyépítkezéssel gyarapodik. Ezeknek is megvan a stratégiai jelentőségük, amelyek 1526 után - a török támadások nyomán - válnak igazán meghatározóvá. Tab környéke, azaz ÉK-Somogy várainak döntő szerepe a végvári időszakban (1544-1686) is megfigyelhető.
A török hadjáratok 1526 és 1541 között több ízben elérték Somogy megyét. Általában a szultáni fősereg a megye déli részén vonult át, így a Balaton vidékét csupán kisebb portyázó seregek dúlásai, támadásai érték el. Ennek ellenére 1526 után intenzívebbé vált a megye stratégiai és hadászati szempontból fontos területeinek megerődítése. Kiépült a végvárrendszernek elsősorban a török támadási útvonalába eső, elsősorban a déli szakasza. Természetesen a két király oldalán egymással harcoló magyar főurak is erődítettek, illetőleg különböző hadműveleti bázisokat, birtokközpontokat építettek ki. Somogy területén a főispáni, nádori és országbírói hatalmat viselő Báthoriak, valamint a velük szövetséges Török Bálint, illetőleg familiárisaik vívtak csatákat Perky Lajossal, Bakits Pállal és másokkal. Területünket ez a harc elsősorban Fonyód, Öreglak, Somogyvár és Kőröshegy, valamint Törökkoppány vonalán érintette. Török Bálint már 1530 táján megerődítette a somogyvári Kupa várat, illetőleg a bencés monostort is erődítménnyé alakította át. A Bekith Páltól elfoglalt Öreglakot az 1540-es évekre jelentős várrá építette ki. Az enyingi birtokközpontjához közeli és a nagyon fontos marhahajtó útvonal melletti Koppány, azaz a későbbi Törökkoppány is a kezébe került. 1536-ban már egy kőből emelt várkastélyról tudunk, amelynek építését is őhozzá kötik. A lényeg az, hogy 1541, azaz Buda elfoglalása után Somogy ÉK-i, így a Balaton menti szakasza a török támadások útjába került. A déli területek, így Pécs, Siklós, illetőleg a távolabbi Székesfehérvár elfoglalásával a török biztosítani kívánta a Budához vezető Duna menti felvonulási útvonalát. A legfontosabb hadiút megszerzése után következett a Székesfehérváron át a Balaton déli partja mellett vezető hadiút elfoglalása, amelynek területünkön több fontos útőrző, stratégiai csomópontja feküdt. A török támadásainak egyik célpontja ezek megszerzése volt. 1 544-ben megszállja a török Szemest, Endrédet, Kőröshegyet és Karádot, de pusztítják Koppány és Andocs vidékét. Megkezdi a török a szemesi ún. Bolondvár, az endrédi és a karádi végvárak kiépítését. Az út mellett a szántódi rév megszerzése, illetőleg az É-ról való átkelés ellenőrzése volt a céljuk. Erre nagyon alkalmas helyen, így Balatonszemesen a Bolondvárnál építettek a törökök egy palánkerődöt, amelynek első említése 1543-1544-ben volt. 1578-ban, 1582-83-ban is említik. 1589-ben Berenhidai Huszár Péter pápai vicekapitány megtámadta. 1592-ben a magyarok, Pálffy Miklós vezetésével rövid időre elfoglalták. 1600-ban, majd 1603-ban újra magyar kézbe került. 1625-ben a törökök a gyarmati béke miatt kiürítették, majd a magyarok lerombolták. 1644-ben újra török vízivár, amelyhez legalább 60 hajó tartozik. Evlia Cselebi szerint 1664-ben „erős és meredek vár". A török 1686 szeptemberében harc nélkül kiürítette.
Az ún. vízivár a mai Balatonszemes belterületén, a vasútállomástól keletre 200-250 m-re, a Bagolyvár u. 12. számú ház telkén van. Alaprajzilag négyszögű volt. Ma már csak az egyenes árokkal kísért délkeleti oldala ismerhető fel. Mindkét végén egy-egy köralakban kiugró földbástya látszik, amelyből a déli viszonylag jó állapotban van. Az árok 50 m hosszú, 10-12 m széles és 2 m mély. A vár északnyugat felől a Balaton fölé magasodó meredek partra támaszkodott. A vár területének közepén 1900 körül épült földszintes épület áll, keleti szélén pedig egy kisebb gazdasági épület. A belső területének délkeleti oldala kb. 50 m, míg megmaradt hossza a vasút feletti rézsűig 37 m.
Balatonendréd község belterületének déli széléhez közel, a templom körül vannak az endrédi török vár nyomai. A helyi hagyomány szerint a templom egyik fala a törökök által épített vár maradványa. A falak többi részét 1874-75-ben hordták el. A várnak ma már kevés nyoma látszik a felszínen, területének körülbelül a felét a templom foglalja el. A plató délkeleti és északkeleti szélét mesterségesen kialakított meredek oldal övezi. Délnyugat felé a domb tovább emelkedik és erről az oldalról egy mély árok védhette, amelynek nyoma látszik a templom délnyugati oldalától 3-4 m-re. Az árok mai szélessége 6,5-8 m, mélysége 0,5 m körüli. Az árok külső oldalát téglafal borította. Az árok a domboldalon délkeleti irányban lekanyarodik. Az északnyugati kanyarodó út feletti magas partig tartott a vár. Az így körülhatárolható plató átmérői kb. 70x25x30 m.
Ez a templom körüli plató volt a felső vár, amelynek az északkeleti és keleti széle alatti lejtő meredeksége fokozatosan enyhül és településre alkalmassá válik. Az itt lévő szántóföldön sok késő középkori cserép található. Ezt a területet a keleti oldalon egy további, mesterségesen levágott, egyenes partoldal zárja le. Alatta több méterrel lejjebb a község házaihoz tartozó kertek következnek. Ezen az oldalon itt lehetett az alsó vár széle. Dél felől valószínűleg a felső várból lekanyarodó (ma már betemetett) árok határolta. Észak és északnyugat felől a mai út előtti szakaszon kereshetjük a lezárását. A teljes vár átmérője kb. 125x80 m és területe kb. 0,65 ha. 1544-ben egy kúria vagy kastély állhatott itt, amelyből Baranyai Mátyás, az egyik tóti Lengyel leány férje, elmenekült a török közeledésének a hírére. Ekkor Ahmed bég foglalta el, aki kiépíti. 1544-45-ben 130 török katona van benne. Járási székhely már 1546 táján és 54 helység tartozik hozzá. 1552-53-ban is 130 török van benne. 1579-ben és 1584-ben is említik. 1587-ben Piski István tihanyi várkapitány, majd 1588-ban Berenhidai Huszár Péter a pápai magyar katonasággal felégette. Az 1598-as adólajstrom szerint Endréd a tihanyi vár tartozéka volt. 1609-ben is említik. Az 1628-29 évi zsoldlajstrom szerint az endrédi párkány őrsége 56 emberből állt. Utoljára 1686-ban szerepelt, mint török végvár.
A karádi vár a Fő utcai bölcsőde parkjában állhatott. A régi bölcsőde ma az öregek napközi otthona. A község központjában, a Visz és Kötcse községek felé vezető út elágazásától délre kb. 120 m-re, az utca nyugati oldalán álló földszintes épület ez az otthon. Telke magas fekvésű: az utca felől is, de különösen a déli szomszédos telek felett van jó néhány méterrel magasabban. A két telek között igen meredek partoldal van. A telek Ny-felé kb. 20 m után erősen lejt, majd az alatta lévő sportpályára igen meredek partoldallal leereszkedik. A lejtőn egy régi, derékszögben megtörő kőfalat bontottak ki a közelmúltban, amely ma is szabadon áll. Ez a fal egy házalap lehetett.
Az öregek otthona fekvésénél fogva várhelynek elfogadható és itt lehetett a vár délnyugati sarka. Tőle északra, az utca ugyanazon oldalán 50-60 m-re egy elhanyagolt, nagyobb L alakú épület áll. Ennek nyugati, a kert felé eső oldalához magas kert csatlakozik, melyet 2-3 m magas támfal kerít el a mélyebben fekvő parktól. A támfal beton, de a megrongálódott részei mögött egy régebbi téglafal látszik. A helybeli lakosok „bástyának" nevezték ezt a magas kertet és úgy tudják, hogy a betonfal utólag került a téglafal elé. A vár pontos körvonalait csak régészeti kutatással lehet meghatározni.
A történeti források szerint a törökök már 1543-44-ben egy palánkvárat emeltek itt. Egyes vélemény szerint úgy, hogy az előzőleg már ott álló kastély köré építették azt. Veress D. Csaba történész szerint: „A korábban a Podmaniczky család birtokában lévő romos várkastélyt építették ki 1560-1570 között. Szerinte a Felsővárból és az Alsóvárból álló erősségnek négy tornya volt. A délnyugati torony 15x15 m-es alapterülettel maradványaiban ma is látható. Az erődítményt széles vizesárok vette körül, amelyet a Nagyárok vize táplált." 1601-ben említik, de 1606 után a török még tovább erődítette. 1628-ban 46 fő volt az őrsége. 1686. szeptember 2. után a török harc nélkül kiürítette.
Törökkoppány, a híres török szandzsákszékhely vára is egy korábbi várkastély felhasználásával épült. A várkastélyt még 1536 táján Török Bálint építhette. Eredetileg Koppány somogyi vezér (dux) erődített udvarháza és az egyik legfontosabb somogyi birtokközpontja lehetett a X. század második felében, illetőleg a végén.
Az egykori török vár a község belterületének nagy részét magában foglalja. (15. ábra) A község nyugati oldalán a Kossuth Lajos és a Táncsics Mihály utca között, de az utóbbihoz közelebb, velük nagyjából párhuzamosan a kertekben ma is jól megállapítható az egykori várárok vonala. Erősen fel van már töltve, illetőleg széthúzva és mai szélessége 25-30 m körüli. Az árok az északi oldalon, az említett két utca találkozásához közel kelet felé fordul és egy mai utca vonalában folytatódik a keleti meredek partig. Ez a kelet-nyugati irányú utca kissé bemélyed, bizonyára az egykori várárok helyén halad. A várárok nyoma a nyugati oldalon, az északnyugati saroktól számítva 230 m hosszan jól követhető. Idős emberek emlékezete szerint az iskola és a templom irányába kanyarodott. A templomtól keletre, a Kossuth utca kanyarán túl azonban a terepalakzatok ismét várárkot mutatnak. A várárok így meghatározható vonala a vár északi, nyugati és déli kiterjedését jól meghatározza. A keleti oldalát a Pernesz-patak völgye felé eső meredek domboldal jelzi. Ez az oldal is erősen leszántott, bolygatott. Fürdője és a Cseszme-forrása régészetileg védett. Külső palánksora is előkerült több ízben. Az így leírt vár nagyjából trapéz alakú és a déli vége felé kiszélesedik. Teljes hossza kb. 330 m, szélessége az északi végénél kb. 120 m, míg a déli végénél 220 m. Teljes területe kb. 360x240 m és 7,2 ha. Belső területe kb. 330x220 m és 5,28 ha.
 |
| 15. ÁBRA A TÖRÖKKOPPÁNYI VÁR SÁNCAI 1998-BAN |
A vár a történeti irodalomban nagyon sokszor szerepel. 1536 táján már állhatott a magját adó Török Bálint-féle várkastély. A török először 1543-ban foglalta el. 1555-ig Dersfi Farkas és Zrínyi Miklós kezében is volt. 1555-ben kezdi meg a török kiépítését és ekkortól lesz az Alsó, Felső-Várból, majd Tabánból, illetőleg Külsővárból álló váregyüttes szandzsákszékhely, amely a fonyódi palánkvárral állandó harcban áll 1555-1575 között. 1587 telén elfoglalják és felgyújtják a magyarok. A XVII. században végig török kézben van. Jelentős délszláv, így rác katonaság, valamint civil lakosság tartozik hozzá. 1686-ban harc nélkül ugyancsak feladta a török. Területére teljesen rátelepül a mai falu.
Láttuk, hogy a dél-balatoni várkastélyok: Endréd, Karád, valamint a délebbre lévő Koppány török kézre kerülésével területünkön megvetette a lábát a török. 1543-44-re a fontos balatoni átkelőhellyel szemben három palánkvár kiépítését is megkezdték. Az 1542-től a vidékünket nagy erőkkel támadó törökök megvetették lábukat a Balaton DK-i vidékén. Martonfalvay Imre deák így írja: „Feleségem is csak alig szaladhatott volt Lak (Öreglak) várába az török előtt!"
A magyar védővonalba beékelődött törökség ellen gyors védővonal kialakítása kezdődött. Az Endréd várától mintegy 8 km-re délnyugatra lévő Kereki-Fehérkő várat, amely Perneszi Ferenc birtokában volt, a magyar katonaság 1543-44-ben felrobbantotta. A vár ugyan a lőfegyverek korában, mivel a terep a vár felé lejtett, védhetetlen volt. A tüzérség könnyen belőhetett a várba, de támaszpontnak még hasznosítható lehetett volna. A gyorsan előrenyomuló és bázisokat kialakító törökség ezt is jól hasznosíthatta volna, ezért megsemmisítése szükségesnek bizonyult. A Balaton déli sarkában kiépített török támaszpontokkal, várakkal szemben nagyon fontos szerepet kapott Fonyód-Fácános palánkvára, amelyet 1544 után előbb Lengyel Boldizsár, majd Magyar Bálint épített ki az Árpád- és középkori fonyódi templom felhasználásával.
Az ún. Fonyód-Alsó vár (Fácános) Fonyód belterületének a keleti szélén van. (16. ábra) A belső vár ovális alakú területe bemélyed. Középen látszik a feltárt középkori templom alapfala, rossz állapotban, amelyet mély árok vesz körbe. A külső vár teljesen körbeveszi a belső várat. Ennek az alakja négyzet, amelyet mély árok kerít a sarkokon rondellával. Az egész területet fű borítja, nagyobb része játszóhelyként működik.
 |
| 16/a ábra Fonyódi végvár (1544-1575) |
 |
| 16/b ábra Fonyódi végvár (1544-1575) |
A külső és a belső vár keleti oldalán egy-egy fahíd vezet át a várárkon. A külső vár északkeleti sarkában a vár 1575. évi elfoglalásának és hősi halottainak az emlékműve áll. A külső vár északi szélén nagy magyarázó tabló van, a vár rekonstrukciós rajzaival. Az északkeleti sarokrészt palánkként, a hídon átvezető toronnyal rekonstruálták.
Teljes területe 135x125 m és 1,69 ha, míg az árkon belüli területe 100x112 m és 1,1 ha. A vár helyén Árpád- és középkori falu volt, templommal és temetővel. A templom körül 1544 után építette Lengyel Boldizsár, majd Magyar Bálint (meghalt 1573-ban) a várat. Veress D. Csaba szerint már 1545-46 táján befejeződött a templom megerődítése. 1348. október 29-én már Magyar Bálint kapitány egy a „fonyódi sziget" elleni támadást vert vissza. Ettől kezdve 1573-ig (1557-1559 között évente, 1561 -1563-as években, 1565-ben, 1568-ban, 1570-73 között ugyanszak évente) említik a források a támadásokat és a várostromokat. Elsősorban a koppányi török vár őrségével vívtak halálos csatákat a fonyódiak.
Fonyódtól K-re építette fel Magyar Bálint az Ordacsehi-Kisvárat. (17. ábra) Ordacsehi községtől délnyugatra 1,6 km-re található a közel négyzet alakú várhely. Középső részének négy sarka kissé kigöm-bölyödik. Ezek valószínűleg a bástyák nyomai. Árok és külső sánc veszi körbe. A déli oldalán egy további sánc is van. Délnyugati oldalánál a sáncok, valószínűleg a bejárat miatt, megszakadnak. 1984-ben turkálások és beásások történtek, amelyek során XVI. századi cserepek és kályhaszemek töredékei kerültek elő.
 |
| 17. ábra Magyar Bálint palánkvára Ordacsehiben (1547-1560-as évek) |
Hóvári János történész írja: „Magyar Bálint 1547-ben Ordán (ma Ordacsehi) várkastélyt épített a török ellen." A fonyódi palánkvár egyfajta előváraként is szolgálhatott. Még 1559-ben is Magyar Bálint kezében volt. A források szerint csak később adhatta át Thury György palotai kapitány használatába, mivel ez is (több községgel együtt) a Podmaniczky család tulajdona volt.
Az 1543-44-es jelentős török térnyeréssel szemben mintegy tíz évig „szilárdan" tartotta magát a somogyi magyar végvárral. 1555-56-ban elkezdődött az újabb török „térnyerés" az ún. marhahajtó útvonal és a Szigetvár körüli magyar várak megszerzése. Ekkor esik el ÉK-Somogy összes fontos várkastélya, vára. Koppányban megalakítja a török az új szandzsákszékhelyét. Fonyódtól D-re a töröké lesz Somogyvár erődített kolostora és az öreglaki vár.
A somogyvári erődítést 1526 után Török Bálint készítette el. 1530-ban és 1536-ban is szerepelnek itt az ő fegyveresei. 1543-ban Török Bálint családjának: feleségének és két fiának a birtokában volt. Ekkor Ferdinánd király 15 lovas és 20 gyalogos katonára fizetett zsoldpénzt. 1549-ben még plusz 24 főnyi királyi hajdú szerepelt ott. 1550-ben még az apátság apátjairól is tudunk A kis létszámú őrséggel rendelkező erődítményt 1555 szeptember közepén elfoglalták a támadó török csapatok. Nem szállták meg sem akkor, sem később, mert 1686-ban sem találjuk a töröktől visszafoglalt vagy elhagyott erődítmények sorában. Nyilván a török megelégedett a Somogyvár közelében lévő, ugyancsak ezt az útvonalat biztosító öreglaki vár birtoklásával. Láttuk, hogy már 1542-ben is Lakot tartotta biztonságosnak Martonfalvay provizor felesége, amikor a török elől ide menekült. Öreglak török végház 1556-ban és 1558-ban is szerepelt. 1588-ban Húszéin bég ziamet birtoka. 1592-ben elfoglalták a magyarok, de már 1600-ban újra török kézben volt. 1651-ben a magyarok újra megtámadták. 1664-ben Evlia Cselebi szerint „Igen nagy és erős vár." 1686-ban a törökök harc nélkül kiürítették.
Világosan követhető az ÉK-Somogyot több hullámban támadó török hadászati célja. A hídvégi megerősített átjárón 1543-45 között a Balaton DK-i térségébe, sőt közepébe bejutó török csapatok a szárazföldi és a vízi útvonalak, átkelések ellenőrzését is kialakították. 1552-ben elfoglalták a veszprémi várat, amely az északi part meghódításához szolgáltathatott fontos támpontként. 1555-56-ban elsősorban középső területén, de az északkeleti térségünkben szinte mindenütt tért nyert a török. Ezt a berendezkedést és erődítési munkát próbálták a királyi magyar csapatok, ha mással nem, portyázásokkal megakadályozni. A portyázó támadások, különösen télen a Balatonon keresztül is folytak. Abban az időben a Balatont márciusig is elhúzódó jégmező fedte. Takaró Mihály és tihanyi magyar vitézei az 1557. március 22-e előtti napokon átkeltek a Balaton jegén és megtámadtak egy kastélyt Ságvár falunál. Ez a török kastély egy megerődített templomépület volt, egy igen magas és erős toronnyal. Takaró felgyújtatta a kastélyt, amely leégett és földig leomlottak falai. Közben folytak a tihanyi vár, a megerődített bencés apátság falainak a javításai és erődítései. Az 1558-ban készített jelentés szerint: „Előzőleg a vár falai romokban hevertek, ezeket a romlott falakat állíttatta helyre Takaró Mihály várparancsnok. Bornemissza Ferenc királyi biztos megállapította, hogy a leomlott falak fele részben kőből már felépítették, s rövidesen a másik fele is elkészül..." A vár azon részétől, ahol az omlás történt, Takaró Mihály kívül földtöltést rakatott, a vár árkát pedig elég jól kiszélesítette. Takaró Mihály arra kérte a királyt, hogy a vár erősítésére és a nagyobb biztonság végett két bástyát építtessen: egyet a Balaton felé, a másikat a mezőség felé néző oldalon. A vár árkát tovább kell szélesíteni...
1558. júliusában a mai Siófoktól délre a ságvári templomépületet - melyben már korábban is tanyáztak - erődítették a török katonák. Takaró kapitány rajtuk ütött és elfoglalta az erődítményt, úgy, hogy a törökség egy része a toronyba szorult, amelyet a magyarok felgyújtottak... Közben az endrédi török őrség is felvonult és a kőröshegyi törökök a szárazföldön útjukat állták, ezért hajókkal tértek vissza Ti-hanyba.
Rendszeresen folyt hasonló csata a fonyódi végvár és Koppány török őrsége között. Rendszeresen folytak ezek a kisebb-nagyobb ütközetek az említett területeken. Szigetvár 1566-ban történt török elfoglalása óta a harcok a balatoni ÉNy-i átjáró, azaz Balatonhidvég, Zalavár és Keszthely megszerzéséért folytak. Ebben a harcban Fonyód, Kéthely, Szőcsény, Csákány, Galambok és Komár magyar várai jelentették a fontos somogyi magyar bázist. Már török kézben volt Segesd, Csurgó, Zákány, Szenyér és Marcali is. Ez utóbbi várakat a török 1568-ban jelentősen meg erődítette. Megkezdődött a Balaton déli partján „szigetként" szereplő Fonyód végvár török által történő bekerítése. A szemesi, az öreglaki és a marcali török várak mellett megépülhetett ekkorra a bogiári hegyen, az őskori sáncok területén egy török erődítmény, amelynek nyomai a XVIII. századi katonai felméréseken is látszottak. 1570-re Fonyódhoz egészen közel, körülbelül tőle 5 km-re elkezdték építeni az ún. Fehérberzsenyi várat. Az 1570-ből fennmaradt levelezések szerint a fonyódi vár ellenében a törökök kastélyt építettek... Magyar Bálint fonyódi várkapitány személyesen ment a királyhoz Bécsújhelyre segítséget kérni. Erről Bocskay György számolt be Batthyány Boldizsárnak... Bornemissza János pápai várkapitánytól kértek katonai segítséget, aki Magyar Bálintnak gyalogosokat küldött. Ezek kevesen is lehettek, mert a bézsenyi vár tovább épült. Lengyel Brigitta, a betegséggel küzdő Magyar Bálint felesége az 1571. szeptember 6-án kelt levelében ugyancsak arról panaszkodott, hogy a törökök Bézsenyt építik. Ez az ún. Törökvár fel is épült és ez lehetett a Magyar Bálint 1573-ban történő halála utáni 1575-ös török várfoglalásnak a meghatározó helye, a legfontosabb kiinduló pontja. Fonyód 1575-től megszűnt mint végvár... Ezzel befejeződött ÉK-Somogy magyar erődítményeinek, várkastélyainak, várainak, végvárainak a török általi elfoglalása.
Láttuk tehát, hogy 1544-45-ben a török kastélyok, templomok és kolostorok felhasználásával hogyan építette ki a Dél-Balaton környéki első palánkvárait. Legelőször Szemes-Bolondvár, Endréd, Karád, Kőröshegy, a volt ferences kolostor, majd Koppány, Ságvár 1555-1557 táján az általunk tárgyalt fontos itteni török végvár. Fonyód várának megsemmisítésére 1555-ben előbb Öreglak, majd 1570-ben Fonyód-Fehérberzseny török palánk jön létre. Az 1783-84-ben a Haditanács által készített Somogy megyei felmérések gyűjteményében Bezün-nél, azaz Bézsenynél a következő szerepel: „8. Van itt még egy sánc kettős árokkal, amelyek védelmi célra könnyen átalakíthatok." Ma Fonyódtól délkeletre, 5,5 km-re, a Fehér-berzseny kis település déli végében ugyancsak megtalálható a vár nyoma. Egy földút osztja ketté. A nyugati oldalon a kettős várárok ép. Az úttól keletre volt a vár kissé magasabban fekvő nagyobbik része. Észak, kelet és dél felé csekély lejtésű domboldal övezi. Ezeken az oldalakon nem látszik erődítésnek a nyoma. A vár nyugati részén 3-4 lakóház és gazdasági épületek állnak, nagy gazdasági udvarokkal. Itt a feltételezhető vármaradványok elpusztultak.
A vár teljes kiterjedése kb. 190x140 m és területe 1,58 ha. Az árkon belüli terület kb. 140x110 m és 1,05 ha.
Ez az a Fonyód menti török erődítmény, azaz nagyobb palánkvár, amelyet 1570-71 táján építettek fel közvetlenül a magyar végvár előterében. Ez időben a török Segesd, Szenyér és Marcali területén is erődített. A jelzett somogyi területek megerődítése, a török végvárvonal kiépítése mellett jelentős lakosság-betelepítés is kezdődött. A Balkán (Havasalföld) felől a simontornyai és koppányi török szandzsákokban a török hadsereg nyomában vándorló „iflák"-ok, vagy magyar elnevezéssel oláhok jelentek meg. Ez a nyájai után vándorló félnomád népesség a törököknek is alig fizetett adót. A volt magyar vármegyéknek és államnak, illetve a volt földesuraknak semmiféle adót nem volt hajlandó fizetni. így ezek a falvak 1580-tól a balatoni magyar végvárak katonaságának állandó célpontjai voltak. A török hatóságok 1581 decemberében felmérték a betelepedett iflak falvakat. Kiderült, hogy csupán a koppányi szandzsákban 84 faluban telepedtek meg. A török uralom alatt élő vlachok-iflákok sok esetben a törökök katonai szolgálatát is elvállalták. így például 1581-ből ismert, hogy a koppányi török várban az „iflákok dzsemájet"-je, az „oláhok csapata" szolgált. 1581-87 között állandósultak a harcok a balatoni végvidéken. 1586-ban Kéthely magyar végvárát is bevette a török, pontosan a koppányi szandzsák csapatai. Ezért, illetőleg a hídvégi erődítmény elfoglalásáért indítottak megtorló hadműveletet a magyarok Nádasdy Ferenc főkapitány vezetésével 1587. február 25-én. Sikerült hajnalban meglepniük a koppányi török őrséget. A harc alatt a külső és a belső vár egyaránt kigyulladt és leégett. Az égő házakban nagyon sok török bennégett. A magyar katonák 200 törököt fogtak el, köztük több katonát és a parancsnokot, Redzsef szandzsákbéget. Zsákmányul esett 200 ló, 100 bivaly, 800 birka és számtalan egyéb préda, valamint 8 zászló. Az elvonuló magyar katonák a vár kapuját és felvonó-hídját puskaporral felrobbantották. A másik két kapu és a külső vár kétharmada már előzőleg leégett. Sikerült tehát a koppányi török támadásokat megtorolni, és a fő ellenséget, Redzsef szandzsákbéget is elfogni. Ezután 1588-ban az endrédi, majd 1589-ben a szemesi török várakat égették fel, illetőleg ostromolták meg a magyar vitézek.
Ezek a harcok rendszeresen folytatódtak a „hosszú béke" (1568-1593) idején is. A „hosszú háború" (1593-1606) alatt nagyon intenzív várharcok folytak térségünkben. 1600-ban Keszthely földesura és kapitánya, Gersei Pethő Kristóf csapataival megtámadta Öreglak és Szemes-Bolondvár török őrségeit. 1601 őszén elesett a Dunántúl délnyugati térségének legfontosabb végvára, Kanizsa. 1603-ban a Nádasdy Ferenc főkapitány vezetésével felvonuló magyar seregek újra bevették a szemesi török várat. A Balatontól délre elterülő török hódoltsági területeken a simontornyai és koppányi szandzsákokban a törökök erődítenek 1606 után is. Jóllehet a zsitvatoroki béke ezt egyik fél számára sem tette lehetővé. Nagyon jelentős volt a mai Siófoknál-a Sió akkori kettős torkolatánál- 1610 táján felépült török erősség. Ennek első írásos említése 1619-ből való. 1640-ben, 1647-ben is szerepel ez a foki erőd és az 1000 ember átszállítására alkalmas török hajóhad. 1657-ben a török innen a Balatonon át támadott. 1684 szeptemberében Babocsay Ferenc veszprémi főkapitány csapatai a Balaton déli partvidékén a Sió torkolatáig nyomultak előre és elfoglalták a foki (siófoki) török erődöt és megerődített kikötőt. Veress D. Csaba szerint az erősség magja a mai siófoki kórház közelében álló és egykor Granáriumnak nevezett dombon volt. Körülötte mocsaras terület terpeszkedett. Keleti oldalán volt a Sió, ahol a törökök balatoni hadi naszádjai és sajkái állomásoztak. A foki erőd és megerősített kikötő a balatoni török hadihajós flottilla legfőbb bázisa volt. Innen indította sorozatos támadásait a Balaton északi partvidéke ellen. Erről Bél Mátyás 1731-ben a következőket írta: „... A török a Sió folyó szöge (foka) előtt, ott, ahol a tóból kiömlik, egy védművet létesített, s azt mind addig őrizte, amíg a Bécs alóli visszaszorítása (1683) nyomán kiüríteni nem kényszerült."
1704-ben ez a foki elhagyott török végház még állt.
Siófok mai belterületén, Balatonkiliti északi végében, a kórház melletti, keletre emelkedő dombon áll az egykori uradalmi magtár nagy épülete. A hagyomány szerint itt volt a török kori vár, amely a Sió mai medrétől nyugatra 200 méterre található. Az itteni régi temető és a kaposvári országút miatt a terület erősen bolygatott. A magtár Sió felé eső oldala mellett 1970-ben az akkori agyagbánya falában egy V alakú, feltöltött árok keresztmetszete látszott. Valószínűleg itt lehetett az ún. Török vár sáncárka.
Ugyancsak Balatonkilitiben van a Siófok-Földvár nevű terület. Balatonkiliti déli végétől délre, 200 méterre, egy alacsony dombos terület legmagasabb részén áll egy erősen szétszántott területen. Mesterségesnek tűnő, 2-3 méter mély, kerek mélyedést vesz körül az erősen szétszántott, alig felismerhető sánc. Ez kelet felé, a lejtős oldal irányába nyitott. A sáncon kívül ároknak nincs nyoma. Nyugati szélét egy észak-déli irányú földút, és a mesterséges rézsű elpusztította. A domborzati viszonyok alapján valószínű, hogy erről az oldalról, azaz nyugatról is nyitott volt.
Az egész objektum átmérője, a lepusztult sánc középvonalában mérve kb. 65 méter. A friss szántásban alig néhány jellegtelen cserép került elő. A déli oldal sáncának keleti végén, kb. egy 15 méter átmérőjű területen lévő kő és erősen meszes habarcstöredék egy kis épületre enged következtetni.
Valószínűleg a XVIII. századi, a kuruc kori itteni harcok egyik erődítményére, sáncának egyikére kell gondolnunk. A területen a foki és a hídvégi átkelőhely védelmére körsáncok készültek 1706-1707 között. A sáncokban 1710-ig a kuruc gyalogság egy, de két ezrede is állomásozott. Területünk teljesen ismeretlen török vára is az 1606-os békeszerződés után 1632-1633-ban épült Igaion. Ez a török palánkvár egy „várból" és a hozzá csatlakozó, palánkkal megerődített „külsővárból" állott. Őrsége Malkocs aga dizdár (várparancsnok) és még két aga (kapitány) parancsnoksága alatt álló mintegy 100 szerb martalóc-gyalogos katonából állott. A vár közelében négy rác falu: Dada, Örs, Kér és Kovászna volt. Ezekben is inkább zsoldos rácok laktak.
Igal és környéke ellen indult a dunántúli magyar végvidék katonaságának egyik legnagyobb erejű balatoni támadása, illetőleg a törökrác támadások elleni megtorló hadjárata. 1641. február 1-jén indult meg a közel 4000 főnyi sereg Batthyány Ádám főgenerális vezetésével. A seregben ott volt a zalai és a balatoni végvidék mintegy 33 végvárának 1715 főnyi katonája. Az igali erősség őrségét váratlanul érte a magyar támadás, mivel a magyar csapatok nagyon gyorsan keltek át Fonyód körzetében a befagyott Balatonon. Február 2-án a magyar katonaság elözönlötte a várat és a külvárost. Lerombolták és felégették Igal „párkányt és kastélyt". Elvitték a vár fegyverzetét és tüzérségi felszerelését. A közelben lévő négy rác falut is felégették. Az összesítő adatok szerint Igáiból és a másik négy rác faluból összesen 397 embert hurcoltak el. A zsákmány 14257 forint 30 dénárt tett ki. A magyar csapatok az őket üldöző koppányi szandzsák csapatai elől 1641. február 3-án Körmendre húzódtak vissza.
Az elpusztított Igal palánkot és kastélyt Szokollu Hasszán kanizsai pasa a magyar és rác lakosság kényszermunkájával - néhány hónap alatt - újjáépítette. Parancsnoka újra az elmenekült Malkocs aga lett.
További sorsáról nem tudunk. 1686-ban az elhagyott török várak sorában nem szerepel. Fennálló maradványai a kuruc-labanc háború során, valószínűleg az ún. igali csata során 1706-ban pusztulhattak el teljesen. Bottyán és Heister utó-, illetőleg elővédje itt vívtak ütközetet, amelynek során a teljes Igal leégett. A néphagyomány egykori helyét a mai római katolikus templom környékére, illetőleg bizonyos részeit az ún. békavári területre helyezi.
Tab környékének, azaz ÉK-Somogy XI—XVIII. századi erődítményeinek, várainak és végvárainak közléséből kiderült, hogy a terület időnként hadászati szempontból kiemelt fontossággal bírt. A Buda irányából a Balaton déli partjánál vezető hadiút, valamint a megyét több irányból, de elsősorban a dunai átkelőhelyek felől ideérkező kereskedelmi utak ellenőrzésére itt létesültek már az Árpád-kor korai szakaszában várak. Itt alakultak ki azok a királyi uradalmi központok, mint például a szántódi rév közelében kiépített castrum Kereki (első említése 1336.) Ide sorolható Somogy megye ispánsági központja, castrum Somogy (első említése 1211.) A Fok felől vezető utak mellett álltak az Árpád-korban Ságvár-Börevár, Nyim-Kási-Vár, Nagyberény-Kerékhegy és Zsidódomb, valamint Somogyacsa várai. Ezek az ún. hegyivárak a kétrészes, elsősorban földvárak csoportjához tartoztak. A csepelyi, a szóládi, a gamási és a fonyódi az ún. egyrészes hegyi vagy dombvárak Árpád-kori ovális formáit mutatják.
A XV. századtól kialakuló új védelmi, illetőleg birtokközpontok erődített várkastélyok formájában jelentkeztek. A Csákok 1424-ben a Nyim-Kási Várhegynél említett castelluma még inkább a korai, az ún. Váralján faluval rendelkező földvárat mutatta. A nagyberényi két földvár valamelyike az ottani királynéi birtokok központja lehetett. Igazi korai, valószínűleg már reneszánsz stílusú várkastély, azaz castellum az 1464-ben már említett laki (öreglaki). A főúri (Laki Thuz, Perotus) és a hercegi (Corvin János) olaszos ízlésének megfelelő rangos építmény lehetett. Későbbi (1544) adatokból tudunk Baranyai Mátyás endrédi, és a Podmaniczky család 1570-ben már romos kastélyáról. 1536-ban Koppányban (Törökkoppány) említik Török Bálint kőből épített várkastélyát. Az utóbbiakból a dél-balatoni stratégiai helyeket megszálló törökök kiépítik az első végváraikat, hadikikötőiket (Szemes, Endréd, Karád). Egy évtizeddel később hozzák létre -Török Bálint várkastélyának felhasználásával - a híres szandzsák székhely palánk és kővárát. A török módszeresen kiépíti támadó és védőrendszerét. Felhasználják a kőröshegyi erődített kolostort, valamint a ságvári templomot is megerődítik 1557-58-ban. Ekkor már elfoglalták az öreglaki végvárat és az erődített somogyvári kolostort is (1555). A marcali török végvár megépítésével szinte körbekerítik a török elleni somogyi végvári harc hősének, Magyar Bálintnak 1544 táján kialakított, ugyancsak templom megerődítéséből készült fonyó-di palánkvárát. Ennek elővárát 1547 táján Ordán (Ordacsehi) építette fel Magyar Bálint. Szükség volt erre az ún. Kisvárra, mert a koppányi szandzsákszékhelyről állandó támadás folyt Fonyód és a balatoni végvárak ellen. (18. ábra) Koppány volt a török hadműveletek egyik központja. A leghíresebb és a balatoni harcokban a XVI—XVII. században legtöbbet említett, és a törökségnek időnként nagy harci sikereket hozó végvára. Nem véletlen, hogy a magyar végvárak katonái is állandóan támadták, pusztították ezt a várat, és a hozzátartozó területek lakosságát. Ilyen sikeres támadás során foglalták el és égették fel 1587 telén a koppányi várat Nádasdy Ferenc főkapitány seregei.
 |
| 18. ábra Végvárak a Balaton vidékén |
Erre az időre már szinte a teljes Somogy török kézbe került. 1586-ban Kéthely és a zalai Hídvég várait foglalta el és pusztította el a török. Jól követhető a módszeres előretörésük és somogyi területfoglalásuk, amelynek során 1570-ben Segesden, 1568-ban Szenyéren és Marcaliban épített a török palánkvárakat. A szigetként vitézül ellenálló fonyódi palánkvár elfoglalása volt az egyik céljuk. 1570-71 között ezért építik fel Fonyódtól 5,5 km-re, szinte Magyar Bálint torkában, a bézsenyi jelentős erődítményüket, a még napjainkban is jól látható kettős sánccal.
Jól követhetők - a várak és végvárak adataiból - a somogyi területükön folyó török-magyar háborúk. Módszeresen kiépítik a balatoni terület fontos stratégiai pontjait is, így például 1 610 táján a fokit (Siófok) erődített hadi és flottilla kikötővé teszik. 1610-1684 között egyszerre 1000 katona szállítására alkalmas török sajkás hajóhad támadta innen a magyar végvárakat. Somogy ÉK-i részére a törökség 1580 táján több ezernyi iflák-oláh népességet telepített le. A kezdettől fogva egészen a kivonulásig telepítette be a rácság katonáskodó rétegét is. 1641-ből való az a fontos forrásadat, amely a magyar végvári katonaság ellenük való nagy támadását mutatta be. Ebből éppen az igali rác katonaság által védett „kastély-és palánk" felégetését, megsarcolását ismerhetjük meg. Kiliti (Balaton) és más erődítmények még a kuruc kor (1706-1710) itteni harcaiban is szerepeltek.
Végső soron a Tab környékének XI—XVIEl. századi erődítményei, várai és végvárai Somogy ÉK-i részének, de a távolabbi vidéknek is nagyon becses, zömében eddig ismeretlen történeti forrásai. Módszeres és részletes közlésükkel a helytörténet és az országos történetkutatás számára kívántunk nélkülözhetetlen adatokat közreadni. (19. ábra)
 |
| 19. ÁBRA VÁRFELMÉRÉSEK SOMOGYBAN |
|
|
|